13 °C Budapest

Ki ne hagyd: ez most a sláger a Tescóban, Sparban

2017. május 26. 14:00

Közeleg a gyereknap, a szülők nagy része készül valamilyen meglepetéssel a gyerekeknek. Egy kutatás szerint a legtöbben 2 és 5 ezer forint közötti összegből oldják meg az ajándékvásárlást. Utánanéztünk, a különböző áruházláncokban mit vásárolhatunk ennyi pénzért.

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól. A szülők, nagyszülők többsége készül valamilyen meglepetéssel a gyerekeknek, próbálják minél emlékezetesebbé tenni a gyereknapot számukra. Nem sajnálják a pénzt a közös programokra és játékokra. A több Játéksziget üzletet üzemeltető Formatex Kft. felmérése szerint a szülők  80 százaléka készül valamilyen meglepetéssel május utolsó vasárnapjára.

A kutatás szerint a családok nagy részénél a gyerekek valamilyen tárgyat, vagyis játékot, könyvet kapnak, és sokan szerveznek valamilyen közös programot is az ünnep alkalmából. A programokra és az ajándékokra a megkérdezett szülők 27 százaléka 2-5 ezer forint között költ, de a válaszadók 19 százaléka 5000-7500 forintot is kiad ez alkalomból. A megkérdezett szülők több mint 20 százaléka válaszolta azt, hogy gyereknapra akár 10 ezer forintot is áldoznak az ajándékokra, és a válaszadók közel 16 százaléka általában 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ gyereknapkor.

Az ajándékok között továbbra is a játékok a legnépszerűbbek, majd a könyv és az édesség következik, de sokan lepik meg a gyereküket kedvenc ételükkel is. Sportszereket és ruhát a szülők 15 százaléka készül adni gyerekének.  Érdemes előre átgondolni, mire mennyit szeretnénk költeni a hétvégén. A K&H Bank összegyűjtött néhány tippet a gyermeknap költségvetéséhez. Azt javasolják, számoljuk össze, mi az, amire biztosan költeni kell (fagyis, ugráló vár, esetleg lufis), de tudatosítsuk előre a gyerekben, hogy nem kaphat meg mindent, amire szeretne. Mérlegeljünk együtt a ygerekekekkel, mi az, amire nagyon vágynak, és mi az, amiről könnyedén le tudnak mondani.

Sokat spórolhatunk azzal is, ha az országos rendezvények, kirakodóvásárok helyett mi szervezzük meg a gyereknapot. Készüljünk otthoni programokkal, esetleg menjünk el kirándulni - így nem kell kiadni pénzt belépőjegyekre.

Ahogy minden ajándékozós ünnepen, valószínűleg ezen a hétvégén is megugrik majd az üzletek forgalma. Érdekes módon a legtöbb áruház akciós kiadványában csak elvétve találtunk gyereknapi ajánlatokat. A Tesco volt az egyetlen áruház, ami külön katalógussal készült az ünnepre. Megnéztük, milyen ajánlatokkal várják a vásárlókat és hogy mivel lephetnénk meg a gyerekeket, ha nem szeretnénk ötezer forintnál többet költeni a meglepetesére.

Tesco

Egyet fizet kettőt kap akcióban lehet megvásárolni a Barbie karrier babákat, így most kettőt kaphatunk 5985 forintért. Ha két darab Hot Wheels Diecast kisautót vásárolunk, a másodikat féláron kapjuk, így a kettő kijön 1035 forintból.A Welly kisautókra is ugyanez az akció vonatkozik, és így ha valaki egyből kettőt vesz, 1094 forintot kell értük fizetnie.

A tollaslabdaszett és a teninszkészlet is akciós, előbbi a héten 31 százalékkal olcsóbb, így 1090 forintba kerül, utóbbi pedig 3490 forint helyett 2390. Érdemes szétnézni a Tesco gyereknapi kiadványában is. Az Én kicsi pónim játékok átlagosan 20 százaláékkal kerülnek most kevesebbe, pónis játékkészletet már 2390 forrintért kaphatunk. A Trollok játékkészlet szintén 20 százalékkal olcsóbb, 2990 forint helyett most 2390 forintért vehetjük meg. A Play-Doh szettek szintén nagyon jó árban vannak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATT! A Tesco legütősebb akciói a 21. héten

Auchan

A héten minden játékot 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk meg, viszont a kültéri játékokra ez az akció nem vonatkozik. Jó áron vannak a rollerek is, a 120 milliméteres kerékátmérőjű, kétkerekű roller 2990, a háromkerekű 4490 forintba kerül.

KATTINTS! Az Auchan is erős akciókkal vár a 21. héten

Spar

A héten a 100 grammos NIMM2 Smile gumicukor 31 százalékkal olcsóbb, így 199 forintba kerül, a 20 grammos Kinder Joy Meglepetés tojás 229, a 100 grammos Kinder csokoládé 269 forint.

KATT! Lapozd fel a Spar e heti akciós újságját!

Aldi

A diszkontáruházba leginkább akkor érdeme sbetérni, ha valamilyen sportszerrel szeretnénk meglepni a gyerekeket. A Turbo tollaslabdaszett 4499 forint, asztaliteniszszettet 3 év garanciával pedig már 3499 forintért kaphatunk,.

KATTINTS! Itt találod az Aldi e heti akciós kiadványát

Lidl

A Lidl nem készült kifejezetten gyereknapi akciókkal. Érdemes viszont betérni, olcsón beszerezhetjük a gyerek kedvenc ételéhez szükséges hozzávalókat.

KATT: A Lidl legjobb akciói a 21. héten

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem