13 °C Budapest

Kevesebb méz lesz idén: ennyit kérnek kilójáért

MTI
2017. július 17. 20:02

A méhállomány negyede pusztult el az elmúlt hónapokban az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette vírusok miatt. A hazai mézellátás biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut - nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.

Haász Ferenc kifejtette: Békés megyében az ősszel regisztrált 78 ezres méhállomány körülbelül 20 ezerrel csökkent az elmúlt hónapokban, volt olyan gazda, aki méheik 70 százalékát elveszítették.

A 650 tagú Békés megyei egyesület tagjai mostanra nagyjából stabilizálták az állományt, de a fiatal egyedek idén már nem tudnak bekapcsolódni a termelésbe. Egy termelő család 25-30 kilogramm mézet állít elő, most csak 12-15-öt produkáltak a betegség miatt - mondta.
A repce túl korán virágzott, majd jött egy hűvösebb, szeles időjárás, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni. Repcemézet alig találni a nagybani piacon - közölte Haász Ferenc.

Békés megyében van Magyarországon a legkevesebb akácerdő, ezért a termelők az északi országrészbe, a Mátrába, a Zemplénbe és a Bükkbe viszik a méheket, ott azonban a kora tavaszi fagyok csaknem 90 százalékban tették tönkre a virágokat. A Nyírségben 30-40 százalékos volt a fagykár. A Duna-Tisza-közén és a Nyírség déli részein azért családonként 23-25 kilogramm mézet tudtak pergetni a méhészek, ami megegyezik egy gyenge-közepes év termésével - mondta az egyesületi elnök.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felvásárlási árak hordós akácméz esetén a nagybani piacon 1200 forint körül alakulnak, ez valamivel jobb ár a tavalyinál. Békés megyében a 65 ezer hektáron termő napraforgó egyes területeken - Okány, Sarkad, Békés, Vésztő környékén - jól mézel; a megye déli részein azonban a nagy szárazság miatt inkább csak közepesnek mondható. A nagybani piacon jelenleg a tavalyival nagyjából azonos felvásárlási árat, kilónként 650 forintot kínálnak a napraforgó- és a vegyesméz kilójáért.

Haász Ferenc szerint a méhészek a magyar fogyasztói igényeket - a fajtamézek közül a repcét kivéve - ki tudják elégíteni. Átlagosan a Magyarországon megtermelt méz 65-70 százalékát szokták exportálni, főként Német-, Olasz- és Franciaországba. Az átlagos magyar mézfogyasztás évente 70-80 dekagramm. A megyei elnök úgy vélekedett, azok a méhészek, akiket nem érintett túl nagy mértékben a méhpusztulás, és őszre stabilizálni tudják a termelő méhállományt, gyenge pozitív szezont tudnak zárni.

Ahol nagyfokú volt a pusztulás, ott nullszaldó körül zárhatnak a termelők.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm