7 °C Budapest

Kész, vége: újabb pontgyűjtő program szűnik meg

2017. június 27. 11:30

A ClubSmart és a Multipont Program után átalakul a Kapcsolat Program, a Magyar Telekom hűségprogramja is. Kapcsolat kártyát már most sem bocsátanak ki, hamarosan a pontgyűjtés is megszűnik, szeptemberben pedig elvesznek a fel nem használt pontok.

Jelenlegi formájában megszűnik a Magyar Telekom Kapcsolat Programja, amelynek keretein belül levásárolható pontokat gyűjthettek a cég ügyfelei.

Kártyákat már június 1 óta nem bocsátanak ki, pontokat még július 1-ig lehet gyűjteni, a megszerzett pontokat pedig szeptember 30-ig lehet beváltani. Az eddigiekhez hasonlóan, a pontokat személyesen a Telekom boltokban, telefonon és az interneten is be lehet váltani, valamint parkolásra, lottóra és autópályamatrica-vásárlásra is fel lehet használni.

Aki elmulasztja a szeptember 30-i határidőt, annak a pontjai elvesznek.

A Kapcsolat kártyák és a Kapcsolat Prémiumkártyák egyébként érvényben maradnak, tehát a programhoz partnerként csatlakozó elfogadóhelyeken továbbra is lehet használni őket.

A Kapcsolat Program átalakulásával kapcsolatban megkerestük a Magyar Telekomot is. A cég sajtóosztálya közölte a Pénzcentrummal, hogy a program maga csak jelenlegi formájában szűnik meg, és nyáron újfajta lojalitásprogramot indítanak lakossági ügyfeleik számára. Bár részleteket nem árultak el a tervekkel kapcsolatban, azt azért közölték, hogy a megújuló hűségprogram új néven fog elindulni.

A Kapcsolat pontgyűjtő program megszűnése beleillik az idei trendekbe. A ClubSmart pontokat 2017. március 31. óta nem lehet beváltani McDonald’s éttermekben, a Multipont Programból pedig január elsején került ki az OTP Bank, a Groupama Biztosító és a CBA is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hosszú távon a vendégekkel való közvetlen kapcsolatunk erősítése, ennek érdekében pedig egy digitális alapú hűségprogram felépítése a cél. Az év elején elindítottuk a myMeki applikációnkat, amivel az elektronikus kuponok egyszerűen és kényelmesen gyűjthetők és megoszthatók a családtagokkal és a barátokkal is

- nyilatkozta korábban a Pénzcentrumnak a McDonald’s sajtóosztálya.

A Multipont Programmal kapcsolatban korábban azt közölték, hogy az idei év elejétől MOL Multipont programként folytatódik a törzsvásárlói program.

A ClubSmart programmal kapcsolatos tavaszi átalakulásról ide kattintva tudhatsz meg többet, a Multipont Programmal kapcsolatos változásokról pedig itt tájékozódhatsz.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem