7 °C Budapest

Késett a vonatod? Ekkora kártérítésre számíthatsz

2018. augusztus 13. 11:00

Nemcsak a nyári időszakban, bármikor érheti az utasokat az a kellemetlenség, hogy akár több órás késéssel érkeznek meg a kiválasztott célállomásra. Ugyanígy a zsúfoltság, az ülőhelyek hiánya is megnehezíti a vonaton közlekedők életét. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége összegyűjtötte a vonatkozó szabályokat, hogy mindenki tudja, milyen jogai vannak ilyen esetekben.

Késés: A belföldi forgalomban közlekedő feláras vonatok vasúthibára visszavezethető késése esetén, az utas átalány-kártérítésre jogosult a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között, amelynek mértéke:

  •  30 -119 perc késés esetén a menetjegy árának 25 százaléka
  • 120 perc vagy annál nagyobb késés esetén a menetjegy árának 50 százaléka.

Tehát kizárólag olyan vonatok késése esetén van kártérítési felelőssége a vasúttársaságnak, melyek igénybevételéhez valamilyen felárat is kellett fizetni az utasnak. A felár a menetdíjon felül fizetendő díj, ami lehet kiegészítő jegy, helyjegy. Vonatkésés esetén az utas kérésére az érkezési állomás ügyeletes alkalmazottja vagy a késett vonat jegyvizsgálója igazolja a késés tényét és időtartamát. Az átalány-kártérítésre vonatkozó igényt az utas a vasúttársaság bármely szervezeti egységénél bejelentheti. Az utasnak az adatait és elérhetőségeit tartalmazó igényéhez csatolnia kell eredeti menetjegyét, felár-bizonylatát. Az utas részére a vasúti társaság az igény benyújtásáról és a menetjegy, felárbizonylat átvételéről igazolást ad ki, mely igazolást az utas az eredeti jegyek benyújtása helyett csatolhat a későbbi esetleges kártérítési igényéhez.

A kifizetés határideje az igény bejelentésétől számított 1 hónap. Az átalánykártérítés kifizetése történhet kupon formájában is, de az utas kérésére a térítést pénz formájában kell kifizetni. Ha az átalány-kártérítés számított összege nem haladja meg az 1 000 forintot, azt a vasúttársaság nem fizeti ki. Ugyanazon utas több, egyenként 1000 forintot meg nem haladó kártérítését a vasút társaság kifizeti, amint összegük meghaladja az 1000 forintot. Mi történik akkor, ha a vasúttársaság az utas részére a menet-, hely vagy pótjegy alapján megillető szolgáltatást (meghatározott kocsiosztályt, fekvőkocsit vagy hálókocsit) nem tudja biztosítani?

  • Köteles felajánlani azonos minőségű szolgáltatást eltérő időpontban induló vonaton, vagy eltérő időpontban érkező vonaton, vagy a célállomáshoz más útvonalon közlekedő vonaton. Amennyiben az utas az azonos minőségű szolgáltatás biztosítását elfogadja, díj visszatérítésre nem jogosult.
  • Amennyiben azonos minőségű szolgáltatást nem tud biztosítani, magasabb minőségű szolgáltatást köteles az utasnak felajánlani és teljesíteni. Ha az utas a magasabb minőségű szolgáltatást elfogadja, a magasabb minőségű szolgáltatás teljesítéséért díjkülönbözetet nem követelhetnek tőle.

Ha sem azonos, sem magasabb minőségű szolgáltatást nem tud felajánlani vagy teljesíteni, csak alacsonyabb minőségűt és az utas erre tekintettel az alacsonyabb minőségű szolgáltatást elfogadja, a menetjegyen feltüntetett és a ténylegesen teljesített szolgáltatás díjkülönbözetét a vasúttársaság az utas részére visszatéríti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha az utas az eltérő minőségű szolgáltatást nem fogadja el és lemond az utazásról, a menetdíjat és/vagy a felárat vissza kell a részére fizetni. Kezelési költség levonása nélkül kell megkapnia az összeget, ha azért mondottle az utazásról, mert a vonat 10 percet meghaladó késéssel indult volna, fűtés nélkül közlekedett, világítás nélkül közlekedett, zsúfoltsága miatt menetjegyének megfelelő ülőhelyhez nem jutott, a menetjegyen feltüntetett szolgáltatásnak megfelelő ülőhelyek nélkül közlekedett. (Sajnos nyári időszakban a kötelező légkondícionálás még nem szerepel a feltételek között.) Fontos, hogy ezeket a körülményeket/tényeket a jegyvizsgálóval igazoltatni kell.

Visszajár a menetjegy ára, ha valamilyen okból kifolyólag mégsem tud elutazni és ezt időben jelzi. Az utas az utazásról a menetjegy (helyjegy, pótjegy, pót- és helyjegy) visszaváltásával a vonatnak az indulási állomásról való elindulásáig indokolás nélkül lemondhat, és a menetdíj visszatérítését kérheti. Azonban ebben az esetben a menetjegyen szereplő kilométer távolságától függetlenül, a menetdíj visszatérítésekor egységesen menetjegyenként 20 százalék kezelési költséget számít fel a vasúttársaság.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem