18 °C Budapest

Karácsonyi hajrá: ezekért a játékokért állnak sorban most az Aldiban, Lidlben

2017. december 15. 14:14

Alig több mint egy hét van karácsonyig, így az ajándékvásárló dömping lassan a végéhez közeledik. Nem árt tehát sietni és nem a legvégére hagyni a meglepetések beszerzését. Jó hír ugyanakkor, hogy a már évek óta slágertermék játékok a nagy áruházak polcairól is simán beszerezhetők, úgyhogy csak arra kel figyelni, hogy egy-egy nagybevásárlást úgy ejtsünk meg, hogy a fiatalok ne hemzsegjenek körülöttünk.  A Pénzcentrum pedig segítségképp összegyűjtötte, hogy milyen játékakciókkal készülnek a boltok karácsony előhetében.

Előzetesen becslések szerint idén majd 100 milliárd forintot tesznek a kereskedők zsebébe a magyarok a karácsonyi ajándékozásra készülődve. A legfrissebb kutatások tükrében pedig kijelenthető, hogy a játékok beszerzése nagyon szorosan ott lohol az éllovas parfümériák mögött, a lakosság több mint 60 százaléka vásárolja.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a játékpiac rendkívül kényes terület, már ami a fogyasztóvédelmi szempontokat illeti. Nagyon oda kell hát figyelni, hogy mit adunk a gyerek kezébe, hiszen az megannyi olyan veszély leselkedhet rá, amire nem is gondolnánk. Éppen ezért mindig célszerű komolyan utána járni egy-egy játék termékútjának és betartani a korhatárra vonatkozó ajánlásokat.

JÓL JÖNNE 300 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 13,81%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis, a Budapest Bank, illetve a Providentgyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

A fizikai veszélyek mellett különösen érdemes hangsúlyt fektetni a játékok gyerekekre gyakorolt lelki hatásokra is, és célszerű olyan termékek közül válogatni a fa alá, amik elősegíti a fiatalok szellemi fejlődését. Ennek apropóján a Pénzcentrum alig egy hónapja készítettinterjút dr. Nuridsány Eszter, gyermek- és ifjúságpszichiáterrel, hogy melyek azok a játékok, amik hozzájárulnak a fiatal generációk lelki kibontakozásához. Ebből kiderül, hogy a legfontosabb tulajdonságok egyike egy játékkal kapcsolatban, hogy az kreativitásra sarkallja felhasználóját, ezzel már gyerekkorban megalapozva olyan készségeket, amiket aztán később, felnőtt korban sikeresen lehet majd használni.

Slágertermékek révén a vásárlók jószerivel szinte minden sarkon belefuthatnak valamilyen játékkereskedésbe, sőt az internetes rendelések is egyre nagyobb darabot hasítanak ki maguknak. A statisztikákat megvizsgálva ugyanakkor a játékpiac 20-30 százalékát bizony a nagyáruházak bonyolítják. Éppen ezért megnéztük, hogy milyen akcióra számíthatnak azok a vásárlók, akik a heti bevásárláshoz kényelmesen hozzácsapnák a játékok beszerzését is.

Aldi

Az Aldiban, mint minden más üzletben nagyon kapósak decemberben a Star Wars fémjelezte játékok. A Lego Yoda Jedi StarFighter például 7 999 forintba, míg a filmek miliőjét idéző könyv 3 499-be kerül. Kisebb keretből is lehet azonban menő dolgokat beszerezni egy filmes kártyacsomag például 399, míg egy műanyagpohár 299 forintba kerül. Az áruház fából készül, igen komplex játékokat is ajánl, így például a Kisbolt játékszett 17 990 forintba kerül, de lehet kapni különböző mese DVD-ket is 990 forintért. Az Unico építőkockákért pedig 3 399 forintot kell a diszkontban hagynunk.

KATT: Ha még több akciós ajánlat érdekel az 50. hétről nézd meg az Aldi eheti akciós kiadványát!

Tesco

A Tescoban az év sikerkönyveit most 30 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni. A klasszikus Jenga társasjáték 50 százalék engedménnyel 2 990 forintért várja a vásárlókat. A társasjátékok kedvelőinek pedig a Monopolyk különböző kiadványait 30 százalékkal olcsóbban kínálja a bolt. Az elmúlt év nagy meserajongói vásárolhatnak Aranyhaj vagy Elsa Fodrászfejet 4 190 forintért, de van itt Hot Wheels pálya szett is 36 százalékos engedménnyel 5 990 forintért. A képregény fanatikus gyerekeknek is lehet bombajó ajándékokat halászni, a Bosszúálló és Pókember figurák például 40 százalékkal olcsóbban várják az érdeklődőket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

KATT: Ennél is több játékajánlatért lapozd át a Tesco aktuális akciós kínálatát!

Auchan

Az Auchanban a Monopoly Junior Forzen 3 490 forintba kerül, míg az Extreme Activityért 7 990, a Szabadulószoba társasért pedig 10 999 forintot kell kiperkálni. Egy Jégvarázs Elza éneklő baba pedig 50 százalékos engedménnyel 7 450 forintért keresi leendő gazdáját. Egy My Little Pony Divatkifutóért pedig 2 990 forintot kell kicsengetni, ez ráadásul 5 ezer forinttal kevesebb mint az eredeti ár. Az áruház fantáziáját elengedve gondolt a vadabb fiatalokra is, és 18 990 forintos áron árul kamerával felszerelt és VR szemüveggel piacra dobott drónt.

KATT: Az Auchan további akcióiért fusd át az áruház legújabb akciós kiadványát!

Lidl

A Lidlben a Lego építőjáték-készlet  4 599 forintba, míg a 3D fa kirakójáték 699 forintba kerül. Az XXL Plüssjátékokat 4 990, míg egy Játék Parkolóházat 7 499 forintért kínál a diszkont. Az igazán nagy álmodozóknak azonban egy komplett Játék Konyhát 10 999 forintért, Játék Gyermekhangszereket pedig 6 999 forintért lehet beszerezni.

KATT: Ennél is több karácsonyi ajánlatért nézd meg a Lidl Ajándék Katalógusát!

Interspar

Az Intersparban a Legocity Vitorláshajó mentése és a Havasi üdülőhely szettekért 5 999 forintot kell fizetni. Míg egy Star Wars Köztársasági harcitank Lego 20 százalékos engedménnyel 7 9990 forintért kerülhet a fa alá. A robotok szerelmesinek jó választás lehet a Claw Raptor RC autó 24 999, a Csillagok Háborújás E8 robot pedig 12 990 forintért. A Silverlit MacroBot robot pedig 13 999-ért vár a polcokon. Az igazán gondoskodni vágyó gyerekeknek pedig Hatchimals tojásban cseperedő állatkákat lehet vásárolni 19 999-ért.

KATT: Az Interspar további játékajánlataiért fusd át az egész játékkatalógusukat!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem