14 °C Budapest

Jön a Tesco nagy dobása! Új munkahelyek százait hozhatja

2013. január 22. 05:34

A Pénzcentrum.hu pénteken elsőként számolt be arról, hogy hamarosan indítja magyarországi webshopját a Tesco. Mint írtuk, az áruházlánc honlapján elindult az előregisztráció, ez pedig azt jelenti, hogy belátható közelségbe került a Tesco Online Bevásárlás beindítása. Az áruházlánc lépése új munkahelyek százait generálhatja, már az első álláshirdetések is megjelentek.

A netes vásárláson a hangsúly

Hónapok óta tudható, hogy online piacnyitásra készül a Tesco: a legnagyobb magyar áruházlánc többször is megerősítette, hogy 2013-ban elindítja webshopját, ezzel pedig - a várakozások szerint - nem túlzás kijelenteni, hogy új fejezetet nyit majd a hazai kiskereskedelemben, leginkább azért, mert a versenytársakat is a netes piacnyitásra kényszerítheti. A Tesco célja, hogy az internetes kereskedelemben is pozíciókat építsen ki, az online élelmiszer-értékesítésben az áruházlánc komoly lehetőséget lát - nyilatkozza októberben az InfoRádió Aréna című műsorában Gerry Gray, a vállalat magyarországi vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy Magyarországon a lakosság jelentős része előtt az internet-hozzáférés lehetősége adott, de csak nagyon kevesen vásárolnak a weben élelmiszert. A jövőben ez új terület lehet.

Az áruházlánc hétfőn az MTI kérdésére pontos időpontot nem közölt az indulásról, csak annyit, hogy még egy első negyedévben startol a webáruház, és hogy az előregisztráció már elindult a Tesco honlapján. Az áruházlánc karrierhonlapján található online bevásárlási munkatárs álláshirdetésből ugyanakkor az derül ki, hogy az új dolgozók február 18-án kezdenek.

Fotó: tesco.hu


Bár a piacnyitás részletei nem ismertek, az valószínűsíthető, hogy az első időszakban Budapestre és a főváros körzetére koncentrál majd az áruházlánc, azaz csak ide vállalnak majd kiszállítást. A későbbiekben azonban országos terjeszkedésre lehet számítani, a terjesztés pedig vagy a jelenlegi áruházakból indul majd ki, vagy új bázisokat, raktárakat létesítenek. Bármelyik utat választják, szinte biztos, hogy új állásokat létesítenek, esetenként több százat is (a raktári dolgozókon túl a kiszállításhoz is komoly minkaerő-igény szükséges). Nagy-Britanniában például nemrég nyitottak egy új vidéki bázist Sussex-ben - kifejezetten az online megrendelések kiszolgálására -, a létesítmény 700 új munkahelyet jelentett.

Már toboroznak
Bevásárlási munkatárs (on-line bevásárlás) pozícióba keres munkatársat a Tesco - derül ki az áruházlánc honlapján nemrég megjelent álláshirdetésből.

"Főbb feladatok:
Áru háztól házig: 2013-ban elindítjuk új szolgáltatásunkat, mely a kényelmes bevásárlás új élményével ajándékozza meg a vásárlóinkat. Az interneten leadott bevásárlólista alapján Bevásárlási munkatársunk különös gonddal válogatja össze a legfrissebb, legjobb minőségű áruféleségeket, melyeket barátságos, segítőkész Kiszállítási munkatársunk szállít vásárlóink otthonába, akár egyenesen hűtőszekrényükig.
Online bevásárlási csapatunk speciális szerepet tölt be a Tesco értékesítési rendszerében, így munkatársainkat is e különleges szempontok alapján választjuk ki!

•Az áruk/termékek szakszerű és pontos, sérülésmentes összekészítése a kiszállítási munkatársak részére.
•Szakszerű áru-és eszközkezelés.
•Áru specifikációk betartása (fogyaszthatósági és minőség megőrzési idők, súly, maghőmérők használata, hűtőlánc betartása, jótállási jegy, magyar nyelvű használati utasítás, tartozékok megléte).
•Vásárlói észrevételek kezelése és visszajelzése az áruház felé.
(...)
Munkavégzés kezdete: 2013.02.18."

(Forrás: tesco-karrier.hu)


Sok a hibalehetőség

Kicsi a piac, gyenge a vásárlóerő, nálunk nem alakult még ki az a réteg, aki az interneten keresztül intézné nagybevásárlásait - sorolta a lemaradás okait tavaly ősszel a Pénzcentrum.hu-nak a Nagy Sándor, a Magyarország vezető online élelmiszerkereskedelmi üzletláncának számító G'Roby ügyvezetője. A szakember szerint a nagy láncok akkor indítják majd el online üzletágukat, amikor biztosak lesznek abban, hogy az megéri nekik. Márpedig egy ilyen szolgáltatás nem kis költséggel jár, hiszen meg kell teremteni a kiszolgálás, a logisztika, a kiszállítás és az ügyfélszolgálat egységét.

Már önmagában a szállítás megszervezése is hatalmas befektetés, hiszen - ha az egész országot le akarják fedni- száznál is több teherautóra van szükség, ezeknek egy része pedig speciális hűtőkocsinak kell, hogy legyen, a magyar logisztikai és futárcégek túlnyomó többsége viszont nincs egy ilyen projektre felkészülve. Ráadásul olyan "apróságokra" is érdemes figyelni, hogy a szállító pontosan érkezik-e, megfelelően kommunikál-e a megrendelővel, vagy hogy a csomag ne legyen összetörve, megfelelő legyen a hőmérséklete (hűtött, mirelit termék esetén).

Mit és mikor lép a konkurencia?

Egy, a Pénzcentrum.hu által megkérdezett piaci elemző szerint ha Magyarországon alacsony díjakkal működik majd az áruházlánc online vásárlási üzletága, az eleinte rengeteg új vevőt - köztük olyanokat, akik még soha nem vásároltak az interneten - fog vonzani. Ha pedig hosszú távon fenntartják az alacsony szállítási díjakat, az több évre online piacvezetővé teheti a Tescót Magyarországon, elsősorban az élelmiszer-és vegyiáru területén, de a műszakicikk-kereskedelemben is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Auchan és a Spar - bár foglalkozott a témával - egyelőre nem indít online bevásárlási szolgáltatást. Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: az Auchan is foglalkozott már az online vásárlás kérdésével, de egyelőre nincs döntés erről, így időpont sem a bevezetésre. Kiemelte: elsősorban a gazdaságos üzemeltetés feltételeit kell megteremteni, és egy ilyen beruházás elsősorban informatikai oldalról beruházásigényes. A kommunikációs igazgató kifejtette: akkor lehet elindítani a webáruházat, ha pontosan lehet látni, hogy a forgalomból mennyi idő alatt térül meg a befektetés. Emellett felmérések szerint Magyarországon népszerű a házhozszállítás, így logisztikailag ezt "jól össze kell rakni", hogy megtérüljön.

Fehér István, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője azt közölte: vizsgálják a kérdést, de tekintettel arra, hogy döntés nem született, konkrétumokkal nem tud szolgálni.

Néhány hónapja a műszaki piac egyik legnagyobb szereplője, a Media Markt úgy nyilatkozott, hogy 2013-ban indítja online üzletágát Magyarországon. A hírek szerint idén megkezdi magyarországi működését a világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelemmel foglalkozó áruháza, az Amazon.com is.

Piaci pletykák szerint ugyanakkor több nagy webshop (leginkább Nyugat-Európából, Nagy-Britanniából) is elérkezettnek látja az időt arra, hogy régiónkban is megnyissa leányvállalatait. Ez több jelentős szereplő piacra lépését jelentheti, például a ruházati, vagy a lakberendezési szegmensben.

Dübörög az online kereskedelem Magyarországon

Miközben a hazai kiskereskedelem még mindig válsággal küzd, az internetes kereskedők nem panaszkodhatnak. Az elmúlt egy évben 1,6 millióan vásároltak legalább egyszer online. A forgalom tavaly megközelítette a 177 milliárd forintot (ez a teljes kiskereskedelemi forgalom 3 százaléka), ami mintegy 14 százalékos bővülés a 2011-es, 155 milliárdhoz képest - derül ki az eNET - Telekom: "Jelentés az internetgazdaságról" című kutatásából.

Az interneten vásárlók a lakosság egészéhez képest (Forrás: eNET)


Ráadásul az online vásárlások átlagos kosárértéke is magasabb, mint a hagyományos vásárlásoké. Interneten egy vevő egy alkalommal átlagosan hétezer forintot költ, míg a hagyományos kereskedelemben csak háromezret. Tehát az online vásárlók szívesebben költenek egyszerre nagyobb összeget, amit az is ösztönöz, hogy a legtöbb webáruház egy bizonyos összeghatár felett ingyenes szállítási lehetőséggel csalogatja őket.

A nők és férfiak aránya még kiegyenlített, de a számos, főleg nőket célzó, impulzív vásárlásra építő webáruháznak köszönhetően előfordulhat, hogy fél éven belül több nő fog vásárolni online, mint férfi. Az internetes kereskedőknek tehát egyre inkább fel kell készülniük a női igények kiszolgálására, ami sok esetben a weboldalak átalakítását is elkerülhetetlenné teszi.

Könnyen lehet, akkor sem nyúlna mellé a Tesco, ha azt is lehetővé tenné, hogy az online vevők a boltokban vegyék át (gyorsan, egyszerűen) a megvásárolt termékeket. A felmérés szerint ugyanis az online vásárlás növekedésével együtt a bolti személyes átvétel is bővül, a vásárolt termékeket immár ugyanannyian veszik át személyesen, mint futárszolgálaton keresztül, szemben a Nyugat-Európai átlaggal, ahol a személyes átvétel alig jellemző. Furcsának tűnhet, hogy ilyen sokan rendelnek a neten, aztán mégsem az otthonukban, munkahelyükön veszik át az árut. Ezt a magyar sajátosságot a kereskedők többsége azzal magyarázza, hogy itthon még mindig nagy az igény a termékek vásárlás előtti személyes megtekintésére, és az árérzékenység miatt sokan így próbálják még a szállítás költségeit is megspórolni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm