12 °C Budapest

Jöhet a boltzár december 24-én? Megszólalt a szakszervezet

2020. december 10. 10:45

Az egyik kereskedelmi szakszervezet azt kéri, ne is nyissanak ki december 24-én a boltok, mert az idősek idősávja és a korai zárás miatt hatalmas lesz a tömeg.

November 27-én a munkáltatókhoz fordult a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, hogy a korábbi évek jó példái után ne nyissanak ki az üzletek december 24-én, "hadd legyen ünnep az ünnep a kereskedőknek is". Nagyon kemény év végén vannak a kereskedelmi alkalmazottak, helyt álltak a dolgozók, és ez egy olyan alkalom, amikor megtisztelhetnék őket azzal, hogy nem nyitnak ki - mondta az InfoRádióban Karsai Zoltán elnök.

Több cég reagált is, a barkácsáruházak például elfogadták a javaslatot, és nem nyitnak ki, míg az Auchan és a Spar 14 óra helyett már délben be fog zárni szenteste napján.

Ez azonban csak fokozza a gondokat, mivel 9 és 11 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak, így csak kora reggel, valamint 11 és 12 óra között mehet bárki az üzletekbe, ahol emiatt várhatóan még a korábbi éveknél is nagyobb lesz a zsúfoltság, ez pedig jelentősen növelheti a fertőzésveszélyt is.

Ezért lehet, hogy emiatt már érdemes ezt az egész december 24-i nyitvatartást elfelejteni

- mondta a szakszervezeti vezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem