Jelentkezett a lottómilliárdos! Itt játszott, erre költi a giganyereményt

2020. március 11. 14:04

Igazán szerencsésen zárult a tavalyi év két játékos számára, hiszen a 2019. december 15-i sorsoláson megnyerték a Hatoslottó történetének második legnagyobb, 2,103 milliárd forintos nyereményét. A kisorsolt nyerőszámokat ketten is helyesen játszották meg, azonban panaszra így sincs okuk, hiszen fejenként több mint 1 milliárd forinttal gazdagodtak. A játékosoknak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkezniük a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tettek. Nézzük meg, hogy mit árultak el magukról!Pénzre van szükséged? Nézz szét a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában (x)

Magyarországon nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, az pedig különösen ritka alkalom, hogy a Szerencsejáték Zrt. általános gyakorlatának részeként a Hatoslottó legutóbbi főnyereményének mindkét nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertes kérdőívet, így megtudhatunk néhány információt játékszisztémájukról, életükről úgy, hogy anonimitásuk biztosított marad.

A nyertesekben közös, hogy Budapesten adták fel a nyerő szelvényüket, amelyet véletlenszerűen kiválasztott saját számokkal játszottak meg. Kiderült az is, hogy évtizedek óta minden héten játszanak a Hatoslottón, az örömhírt pedig közeli családtagjaikkal osztották meg elsőként. A szerencsések a lottózóban értesültek a nagynyereményükről, amelyből tárgyi dolgokra (autó, lakás) és befektetésre fordítanak - úgy nyilatkoztak, hogy pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszik majd -, de szűkebb családjuknak is adnak majd belőle. Azonban eszük ágában sincs abbahagyni a lottózást, sőt, egyikőjük elmondása szerint először egy lottószelvényt vásárol majd a nyereményéből.

További érdekesség, hogy az újdonsült milliárdosok közül az egyik nem először nyert: néhány évtizeddel korábban ugyanis már volt négyese az Ötöslottón. Emellett elmondta, hogy önállóan játszott, és először sírásban tört ki, amikor megtudta, hogy telitalálatos szelvényt adott fel.

A másik szerencsés elárulta, hogy a tavalyi sorsolást megelőzően családtagjaival közösen játszott, akikkel korábban még nem nyert hasonlóan magas összeget. Egyetlen rituáléja, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. A 10 számjegyű összegből a jótékonykodás és a megtakarítás mellett a tágabb család is részesül majd.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső HATOSLOTTÓ aloldalunkon

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem