12 °C Budapest

Jaj a késlekedőknek: brutális áremelkedés várható a lakáspiacon

2018. február 15. 15:30

A tavalyi év igen érdekesen alakult Budapesten, a lakásvásárlók egyik szeme sírt, a másik nevetett. Hosszú évek óta nem látott számú újépítésű lakás között válogathattak, de közben egy év alatt 70 ezer forinttal szökött fel az átlagos négyzetméterár a fővárosban. Lehetne mondani: aki késlekedik, ráfizet, de a vásárlók mielőtt lecsapnának egy jó vételre, számoljanak vele, hogy nem csak a lakások száma és ára emelkedik, hanem a kockázatok is.

Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint tavaly a fővárosban 9100 újépítésű társasházi lakást adtak el, a legtöbbet 2006 óta. A korábbi évekhez hasonlóan a XIII. és XI. kerületben vásároltak leginkább, összesen 4300 alkalommal, ami a fővárosi piac közel felét teszi ki. Nem Budapest az egyetlen város, ahol gombamód szaporodnak az újépítésű társasházak, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a KSH legfrissebb adatai szerint az építőipar volumene egy év alatt több mint negyedével nőtt.

A keresletnövekedés és az építőipari beruházásokat segítő intézkedések hatására megindult ingatlanfejlesztéseket folyamatosan adják át a kivitelezők, az új lakások száma várhatóan idén még magasabb lesz, és Budapesten elérheti a 10 ezres álomhatárt is. Nem véletlen a gyors felfutás, a kivitelezőket fenyegető határidő sürgeti.

2019 végén, a jelenlegi szabályozás szerint, megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs. A 2020-ban el-, illetve átadott ingatlanok után már várhatóan 27 százalékos forgalmi adót kell megfizetni, amit nem csak a beruházók, hanem a vásárlók zsebe is megérezne. Az áremelkedés megállíthatatlannak tűnik, egy év alatt az átlagos négyzetméterárak 70 ezer forinttal 620 ezer forintra emelkedtek, és további drágulás jöhet 2019 után, hacsak nem lépnek életbe más, az építkezést támogató intézkedések.

A nagy sietség miatt nem példa nélküli, hogy egy beruházó végül visszalép a projekttől, mivel nem látja biztosítottnak, hogy határidőre valóban elkészül az épület, és a lakások a lakhatási engedélyt is megkapják. Ez utóbbi további hónapokat vehet igénybe. Egyre többet hallani a határidőcsúszásokról, a nem megfelelő minőségű kivitelezésről vagy a folyamatosan emelkedő költségekről a piacon.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Lakáshitel
Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

"Egy banki finanszírozású beruházás esetén a pénzintézet nagyon szigorú előírásokat követve vizsgálja meg a projekt minden elemét. Ez garanciát jelent a vásárlók számára, hogy pontosan azt a lakást, annyiért és akkor kapják meg, ahogy az előszerződésben megállapodtak" - mondja Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont újépítésű ingatlanokkal foglalkozó projektmenedzsere. "Az újlakások iránti kereslet nem fog csökkenni a következő években sem, és az áremelkedés is látványos. Azt tanácsolom, hogy aki befektetésben gondolkozik, mihamarabb forduljon ingatlanszakértőhöz, aki segít kiválasztani a legbiztonságosabb megoldást" - teszi hozzá a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem