6 °C Budapest

Itt vásárol most a legtöbb magyar, és tényleg sokat spórolnak

2018. január 19. 14:34

Nagy eltérés mutatkozik a falvak, városok és egyes budapesti kerületek között, ami az emberek jólétét illeti - derült ki nemrégiben egy országos kutatásból. Az adatokból pedig nem pusztán csak azt lehet kiolvasni, hogy mekkora Magyarország egyes településein a vásárlóerő, hanem bizony azt is, hogy mennyire árérzékenyek a magyarok. Többek között ez az oka annak is, hogy hazánkban ennyire nagyot mennek az áruházak Akciós újságai, amikből most a Pénzcentrum a heti legnagyobb akciókat gyűjtötte össze, azért hogy a lehető legtöbb pénz maradjon a vásárlók zsebében.

Ahogy arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt, nagy eltérés mutatkozik Magyarország települései között, ami az emberek jólétét illeti. 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein. Ez a szám azonban 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, de persze voltak olyanok is, akik kiemelkedően teljesítettek, ilyen volt 189 település és 12 budapesti kerület, ahol 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó vásárlóerő. Ami pedig a "jólét-index" változást illeti (2009-2016) kijelenthető, hogy ahol 2016-ban a legmagasabb volt a mért adat, ugyanott ment végbe a legnagyobb változás is, tehát

a gazdagabb települések előnye tovább nőtt, míg a szegények egyre jobban leszakadtak.

A több mint kétezer átlag vagy az alatti vásárlóerővel rendelkező települést elnézve pedig nem meglepő a magyarok rendkívül magas árérzékenysége sem. Hiszen sok ezer magyar család pénztárcájában adott esetben pár száz vagy ezer forint többlet is sokat jelenthet a hónap végi elszámolásnál. Az akciós újságok pedig pontosan erre apellálnak ajánlataikkal. Még jó, hogy aPénzcentrum Akciók oldalán gyorsan és kényelmesen lehet átlapozni a nagy áruházak kiadványait, hogy mindenki pontosan megtervezhesse a legkedvezőbb bevásárlások menetét. Mi ezúttal a legnagyobb akciókat gyűjtöttük össze.

Auchan

Az Auchannál érdemes lehet sajtot venni hiszen az áruház több esetben is elenged 20-30 százaléknyit az eredeti árból. Így például a Szarvasi mozzarella 329 helyett 219, az Ammerland trappista kilója 1 790 helyett 1 295, míg a Maasdamer vagy Gouda sajt kilójáért 2 199 helyett csak 1 599-et kell fizetni. Az édesszájúak is jól járhatnak a hűtűpult előtt kószálva, hiszen minden Monte termék árából 25 százalékot elenged a bolt. Jól jár az is, aki szereti a tészta, ám odafigyel az egészségére is, hiszen a teljes kiőrlésű Barilla tészta 799 helyett 599-ért kerülhet be a kosárba. Ráadásul 25 százalékkal olcsóbban lehet megtalálni a polcok között mind az Adidas kozmetikai, mind pedig az Ariel mosószer termékeit.

KATT: Még több szuper akcióért fusd át az Auchan eheti akciós kiadványát!

Tesco

A Tescóban örülhetnek a megúszós éjszakai pizzakészítők, ugyanis a Ristorante mélyhűtött pizzáit 33 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni, míg a Helcom őszibarackbefőtt 399 helyett 289-be kerül. Aki egy kis gombával dobná föl a rántottát vagy készíteni egy jó kis ragut, az az áruház csiperkegombáját 449 helyett 299 forintért szerezheti be, sőt a vöröshagyma kilója is 40 százalékkal drágább, így 159 helyett 95 forintért lehet hozzájutni. A pékáru részlegen is lehet 40 százalék fölötti akcióra lelni, hiszen a kovászos tigriscipó az akciós időszakban 179 helyett 99-be kerül, sőt a Friss csirkecomb (farrésszel) kilóját is 35 százalékkal olcsóbban 349 forintért lehet beszerezni.

KATT: Még több Tescós akciós ajánlatért lapozd át az áruház aktuális kiadványát!

Lidl

A mindig gyors koffein löketre vágyók örülhetnek a Lidlben kószálva hiszen a Bellrom instant kávé 42 százalékkal olcsóbban 349 helyett 200 forintba kerül. A reggelijük mellé rostosra vágyók is örülhetnek, hiszen a Dizzy multivitamin 299 helyett szintén 200-ba kerül. Az örök nassolók is örülhetnek, hiszen a Tastino ostyarudacska 449 helyett 300-ba, míg a Jogobella Light gyümölcsjoghurt 37 százalék kedvezménnyel 100 forintba kerül. A gyümölcsök szerelmesei ráadásul méginkább örülhetnek, hiszen a pomelo darabja 37, míg a banán kilója 23 százalékkal olcsóbb, azaz előbbiért 249-et, utóbbiért 329-et kell fizetni. A húskedvelők itt is örülhetnek, hiszen a friss csirkecomb farrésszel 30 százalékkal olcsóbban kapható, 529 helyett 369 forint az ára.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATT: A Lidl további akcióiért fusd át az áruház legújabb akciós újságját!

Aldi

Az Aldiban 33 százalékkal olcsóbb a Kockázott bacon (519 ft.) és az Olasz desszertek (699 ft.), sőt egy flakon Olívaolaj is 400 forinttal olcsóbb áron, 1 499-ért kerülhet be a kosárba. Aki egy kis nassolnivalót is beszerezne a hétvégére az találhat Snack Fun tortilla chipset 30 százalékkal olcsóban 349 forintért vagy burgonyapálcikákat 329 forint helyett 219-ért. A gazdik ráadásul 37 százalékkal olcsóbb áron, 219 forintért lephetik meg kedvenceiket Romeo kutyás jutalomfalatokkal. A felvágottak szerelmesei is megtalálhatják számításaikat, hiszen a különböző baromfi, turista felvágottak 20 - 33, míg egyes kolbászok, virslik szintén 20-30 százalékkal kaphatók.

KATT: Ennél is több Aldis akcióért nézd meg a bolt eheti kiadványát!

Spar

A Spárban a Guseppe mirelit pizza 28 százalékkal kedvezőbb áron lehet az időtakarékos sütnivágyóké 599 forintért, míg a Globus készételkonzervjeit fél áron, 1 099 helyett 549 forintért vándorolhat a bevásárlókocsiba. A tejtermékek szerelmesi 16-26 százalékkal olcsóbban futhatnak bele a Danon egyes akciós joghurtjaiba. Azok, akik nem tudják elképzelni a magyaros ételeket fűszerpaprika nélkül, most 35 százalékkal olcsóbban, 129 forintért szerezhetik be a Lucullus őrölt fűszerpaprikáját. A nápolyi fanok is örülhetnek, hiszen a Manner egyes termékei 20-30 százalékkal olcsóbban figyelnek a sorok között.

KATT: Ha még több akcióból kaszálnál mindenképpen fusd át a Spar eheti ajánlatait!

Praktiker

Ha valaki inkább családja egyéb részlegére hagyná az élelmiszerek bevásárlását, míg ő maga inkább a barkács világában merülne el, az örülhet, mert most a Kresztvonalas szintezőlézer 19 990 helyett 15 990-be kerül a Praktikerben. Az igazán keményvonalasok most több mint 20 ezret is spórolhatnak egy "Expert" Áramfejlesztőn, hiszen az 121 990 helyett 99 990-be kerül. Aki már régóta tervezi egy zuhanykabin beszerzését, az a jubileumi ajánlatok között találhat hidromasszázsos egységet 121 900 helyett 99 990-ért. A lakberendező hajlammal megáldottak is örvendhetnek, hiszen a Sicily kanapén is lehet most egy 20-ast spórolni, hiszen a bútordarab 89 990 helyett 69 990-be kerül. Sőt minikonyhát is vehetünk 7 ezerrel olcsóbban 29 990-ért.

KATT: Még több lakberendező/barkács ajánlatért nézd meg a Praktiker akciós kiadványát!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm