16 °C Budapest

Itt a nagy virsliteszt: tényleg az olcsó a legrosszabb?

Pénzcentrum
2015. december 28. 05:48

Hamarosan itt a szilveszter, a legtöbb magyar családban pedig ilyenkor hagyományosan virsli kerül az asztalra, jobbesetben sertéshúsból. A Pénzcentrum ezért most a virsliket vizsgálta meg közelebbről. Igyekeztünk jobbfajta, magasabb hústartalmú termékeket összeválogatni és ez az eredményekben is látszott, szinte mindegyik virsli jó pontokat zsebelt be.

Ez alkalommal 11-en összesen 10 féle roppanós virslit kóstoltunk végig. Az íz mellett kollégáinknak az állagot és a külcsínt kellett pontozni a vakteszten. Mindegyik szempontot 1-10-ig lehetett értékelni, így a nyertes terméknek akár 330 pont is összegyűlhetett volna.

A boltokból igyekeztünk a magasabb hústartalmú, roppanós sertés virsliket összegyűjteni - igaz ez az árukon is látszott. A legolcsóbb tesztelt virslinek 1 400 forint volt kilója, míg a legdrágábbnak majdnem 3 000.

Az összesített versenyben a Zimbo lett a nyertes 240 ponttal, de tőle nem sokkal maradt csak le a Kométa, aminek 239 pontot adtak tesztelőink.

Az ízversenyben a Lidl-ben kapható Pikok lett az első, állagok pontozásánál pedig az ALDI Bécsi virslije lett a befutó. Kritikából most sem volt hiány, akadt olyan virsli amit konzerv vagy műanyag ízűnek éreztek a tesztelők, de olyan is előfordult amire azt mondták, hogy jó roppanós.

{{EMBED:infogram_0_ar_ertek_virsli-5" title="ár-érték virsli}}

Az ár-érték arányban a legjobb a Baroni virsli lett, ami egyébként a legolcsóbb a tesztelt termékek között,  ennek ellenére az összesítésben is a mezőny első felében végzett. Ár-érték arányban pedig az utolsó helyre a legdrágább virsli, a Pick került.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Mi is a virsli pontosan?

Homogén metszéslapú, marha- és sertéshúsból, gyártási szalonna alapanyagból, esetleg sertés- és marhavágás melléktermékeiből készült húspépet tartalmazó, kis átmérőjű természetes bélbe vagy műbélbe töltött, főzéssel hőkezelt, füstölt, pározott formájú húskészítmény - olvasható Magyar Élelmiszerkönyvben.

Tesztelt termékeink:

  • 1, Bécsi virsli (ALDI) 400g/ 899 Ft
  • 2, Baroni (Lidl) 200g/ 279 Ft
  • 3, Pikok (Lidl) 500g/ 999 Ft
  • 4, Dulano (Lidl) 400g/ 899 Ft
  • 5, Linessa (Lidl) 400 g/ 899 Ft
  • 6, Zimbo 400g/ 899 Ft
  • 7, Bécsi virsli (CBA) 400g / 965 Ft
  • 8, Kométa 1000g/ 1999 Ft
  • 9, Pápai 400g / 599 Ft
  • 10, Pick 275g / 789 Ft

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm