Itt a könnyítés a telefonadóban!

Pénzcentrum
2012. május 24. 12:10

Legfeljebb 400 forint távközlési adó terhelné az idei évben a magánszemélyek által kezdeményezett telefonhívásokat, illetve sms-eket, a vállalkozások esetében pedig 1400 forint lenne a maximumösszeg. Így módosítaná a törvényt a parlament gazdasági és informatikai bizottsága. Az indítványról már a jövő héten szavaz az Országgyűlés.

Még meg sem jelent a Magyar Közlönyben a távközlési adóról szóló törvény, máris módosítja a parlament Rogán Antal vezetett gazdasági és informatikai bizottsága. Az indítványt az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtották be, amely egyéb adózási kérdéseket szabályoz.

Az eljárás illeszkedik a korábban már megszokott sajátos törvényalkotási módszerek körébe, amikor a kormánypárti többség egy jogszabály elfogadása után kéri ki a szakmai szervezetek, társaságok véleményét, ahelyett, hogy előzetesen egyeztetett volna velük. A törvényjavaslat indokolása azt sugallja, mintha a távközlési szolgáltatók csak a törvény elfogadása után eszméltek volna, hogy javaslataikat meg kell fogalmazniuk. A törvényalkotók pedig nagy kegyesen figyelembe veszik a szolgáltatók javaslatait.

A szolgáltatók állítása szerint a kormány egy teljesen más törvényjavaslatról egyeztetett velük, mielőtt benyújtotta volna az Országgyűlésnek az elképzeléseit. Az eredeti verzióban az szerepelt, hogy a magánszemélyek, illetve a cégek lettek volna az adó alanyai. A parlament elé terjesztett, majd öt nap alatt meg is szavazott változatban viszont már a távközlési cégek az adó alanyai, miközben az adó a kezdeményezett hívásokat, sms-eket terheli.

A távközlési cégek közül a Telenor konkrétan közölte, hogy az idei évben - amikor a társaságokat terhelő különadó és az újfajta távközlési adó párhuzamosan is terheli a cégeket - biztosan áthárítják az ügyfelekre az adót. A gazdasági és informatikai bizottság - meghallgatva a távközlési cégek sirámait - azt javasolja, hogy az idei évben, július 1-től december 31-ig az eredeti jogszabályban szereplő 700 forint helyett legfeljebb 400 forint adót kelljen fizetni a magánszemélyek által kezdeményezett telefonhívások, sms-ek után. Az üzleti előfizetések esetében pedig 2500 forint helyett 1400 forint lesz a havi adóplafon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Január 1-jétől viszont magánszemélyek esetében már az eredetileg tervezett 700, üzleti előfizetőknél pedig 2500 forintra nő a maximumösszeg.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem