8 °C Budapest

Indul a tanszervásárlás: mennyit kell idén fizetnünk a füzetekért?

2017. július 28. 13:00

Az iskolakezdési bevásárláskor a család jellemzően már előre kigondolt bevásárló listával érkezik, és a legfontosabb tanszerek kiválasztásakor a szülők gyermekeik egyre konkrétabb elképzeléseit szeretnék teljesíteni.

Az Auchan Magyarország várakozásai szerint idén a nyaralások miatt kicsit eltolódik a tanévkezdési bevásárlás, közelebb kerül az évkezdéshez; így a legtöbb család augusztus utolsó és szeptember első hétvégéjén szerzi be a tanszereket.

A legkeresettebb termékek idén is az írószerek, köztük a füzetek, tolltartók, tollak, ceruzák, valamint az egyéb tanszerek, mint a tornafelszerelések, ünneplő ruhák, és természetesen az iskolatáska. Kisalakú füzetet például már 29 forintért, nagyalakú spirálfüzetet pedig már 89 forintért találunk a kínálatban, egyes egyedi grafikájú, prémium kategóriás füzetek pedig 899 forintért vásárolhatók meg.

Országszerte azt tapasztaljuk, hogy a szülők a gyerekekkel együtt vásárolnak be a tanévkezdésre, a diákok egészen pontos elképzeléssel érkeznek, amelyet a szülők megpróbálnak megvalósítani. Azt is látjuk, hogy egyre inkább a minőségi termékek irányába mozdul a kereslet, ez elsősorban a szülők igénye. Az iskolatáskát pedig szinte kivétel nélkül a gyerekekkel együtt vásárolják meg a családok

- összegezte az iskolakezdési vásárlási szokásokat Gál Judit, az Auchan Retail Magyarország kommunikációs igazgatója..

A boltok aktuális akciós ajánlataiért KATTINTS IDE.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az áruházlánc idén képzett pedagógusokkal segíti a családokat, hogy minden kisdiáknak könnyedén összeállíthassa a család az elengedhetetlen taneszközöket. Az Auchan tanítónéink a kiemelt időszakokban, ingyenes tanácsadással várják a vásárlókat. Sőt, az eladóterekben kialakított apró iskolateremben a gyerekek ki is próbálhatják az írószereket, és egy kicsit meg is pihenhetnek a bevásárlás közben.

Az áruházban július 27. és augusztus 9. között. akik bármely áruházban, a vevőszolgálat mellett leadják gyerekeik használt, de jó állapotú iskolatáskáját, kedvezménnyel vásárolhatnak újat, hiszen adományukért cserébe 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak. A Katolikus Karitásszal partnerségben létrejött Segíts az iskolatáskáddal! kezdeményezés során összegyűlt adományokkal a segélyszervezet a rászoruló gyerekek és családjuk tanévkezdését segíti országszerte.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem