13 °C Budapest

Ilyen nincs: pénznyomdának használta a fénymásolószalont ez a vidéki férfi

MTI
2020. május 6. 12:15

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfival szemben, aki tavaly év végén egy fénymásolószalonban készíttetett hamis euró és forint bankjegyeket, majd azokkal több helyen is fizetett - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben többszörös visszaesőként, folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a férfi tavaly december végén, röviddel szabadulása után megjelent az egyik szegedi belvárosi fénymásolóüzletben, ahol hat képfájlon lévő 50 és 100 eurós, valamint 20 ezer forintos bankjegyek méretarányos kinyomtatását kérte az üzlet alkalmazottjától. Januárban még kétszer tért vissza az üzletbe hasonló kéréssel, minden alkalommal azt állítva, hogy a bankjegymásolatokat gyermekének viszi társasjátékhoz.

A vádlott szegedi és mórahalmi szálláshelyeken álnéven szobát foglalt, majd a bejelentkezéskor előre fizetett a hamis bankjegyekkel a visszajárót euróban és forintban kérve, a szolgáltatásokat ezt követően azonban nem vette igénybe. A férfi emellett még kétezer eurónyi hamis bankjegyet átváltott forintra egy magánszemélynél. A férfi január 12-én egy mórahalmi szálláshelyen álnéven próbált szobát kivenni, hamis euró bankjegyekkel fizetve, de a recepciósnak feltűnt, hogy a vádlott csak a visszajáró átvétele után akarja a bejelentőlapot kitölteni, ezért ellenőrizte a pénzt, majd értesítette a rendőrséget - tudatta a csoportvezető ügyész.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem