8 °C Budapest

Ijesztő: ennyivel drágulhat a kenyér januártól

2016. november 18. 08:36

A kenyér 30 százalékos áremelkedésével kell kalkulálniuk a fogyasztóknak januártól, mivel a sütőiparban növelni kell a béreket a munkaerő megtartása érdekében - írja a Magyar Hírlap.

A lapnak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke úgy nyilatkozott, minden pékség maga dönti el, hogy mikortól és milyen mértékben emeli árait, amiből a januártól növekvő béreket kell kifizetniük, továbbá kezelniük kell a minimálbéremelésből és a garantált bérminimum-növekedésből fakadó bérfeszültségeket.

A cikk szerint egy pék szakmunkás jelenleg havonta átlagosan 160 ezer forintot keres, miközben már háromezren hiányoznak a szakmából, mivel sokan inkább külföldön helyezkednek el.

Septe József a lapnak megjegyezte, kormányzati ígéretet kapott arra, hogy 2018-ban 5 százalékra mérséklődhet a kenyér jelenlegi 18 százalékos áfája.

A pékszövetség vezetője beszélt arról is, hogy az országban valamivel kevesebb mint ezer magyar pékség működik mintegy hétszáz albán mellett.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem