12 °C Budapest

Így vásárolnak a magyarok: ijesztőnek tartjuk a túl nagy kedvezményeket

2018. augusztus 6. 18:00

Jelentősen átalakult az elmúlt 8 évben a kuponos piac. Míg korábban az ügyfelek elsősorban a kedvezmény mértéke alapján vásároltak terméket és szolgáltatást, addig mára leginkább a minőség számít. Változott a vásárlók korösszetétele is, míg kezdetben, 2010 szeptemberében szinte kizárólag a 25-49 évesek látogatták a kuponos oldalakat, addig mára 10 százalék körülire nőtt a 18-24 évesek aránya, illetve 20 százalékot tesz ki az 50 év fölöttieké.

A Bónusz Brigád 2010 novemberi piacra lépésével a Magyarországon induló bónuszos-kuponos piac oldalai ekkor, és a következő négy-öt évben még 50-90 százalékos kedvezményekkel működtek, míg ma már a 60 százalékos kedvezmény is soknak és ritkának számít. Ennek elsősorban az az oka, hogy a 2008-as válságot követően jó ideig a vevők csak azt nézték, mennyi pénzt spórolhatnak meg a kuponos oldalakon keresztül, míg napjainkban már a minőség és a különlegesség számít, és ezért a 60 százaléknál nagyobb kedvezmény már inkább ijesztő, mint vonzó - mondta Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapítója és ügyvezetője.

Változás az is, hogy korábban az ajánlatok döntő többsége egy napig, legfeljebb egy hétig volt fent az oldalakon, napjainkban viszont több hónapig is elérhetőek. Ennek hátterében is az áll, hogy a korábbi gyorsan döntő, úgynevezett impulzus vásárlókat felváltották a minőséget előtérbe helyező tudatos vásárlók, akik új élményeket, szolgáltatásokat, sokszor inspirációt keresnek. Kaprinay Zoltán kifejtette, ezekhez a változásokhoz alkalmazkodva az oldaluk már nemcsak nyújt, hanem egyre inkább ki is talál és szervez szolgáltatásokat, eseményeket, amelyekhez partnereket, azokat megvalósító cégeket keres.

Az elmúlt években változott az átlagos vásárlási érték is, míg 2011-ben a kosárérték 8 000 forint volt, addig 2018-ban már több mint 12 000 forint. Jellemző az is, hogy minél idősebb valaki, annál többet költ: a 18-24 évesek átlagosan 5 500 forintért vesznek szolgáltatást, illetve 3 900 forintért terméket, és 32 000 forintért utazási lehetőséget. A 25-49 évesek ugyanerre 6 400 forintot, 5 400 forintot és 36 000 forintot, az 50-64 évesek sorrendben már 6 900, 6 400 és 40 000 forintot költenek, a 65 év felettiek pedig átlagosan 6 200 forintért vesznek szolgáltatást, 5 800 forintért terméket, és több mint 42 000 forintért utazást.

A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz. A vásárlás gyakorisága változó: terméket hetente vesznek az emberek, szolgáltatást 1-2-4 havonta, utazást pedig fél, egy évente. A magyarországi vásárlók kétharmada nő, és ez világszerte így van. A vevők a bónuszok 27 százalékát ajándékba veszik.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem