15 °C Budapest

Így változhatnak idén a meggy árak

MTI
2015. június 22. 20:01

Alacsony a meggy felvásárlási ára Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, ezért a termelők akár a fán is hagyhatják a termést - tájékoztatott egy helyi őstermelő a kialakult helyzetről.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke a kialakult helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy a meggy kilójáért más-más árat fizetnek a felvásárlók aszerint, hogy az étkezési minőségű vagy csak ipari feldolgozásra alkalmas-e.

Az étkezési meggy kilogrammjáért most a termelő 150-180 kaphat, míg a felvásárlók az ipari meggyért kilónként 70-80 forintot adnak. Ez utóbbi esetben a 90-100 forintos kilónként ár volna a kívánatos.

A feldolgozók azzal indokolják az ipari meggy alacsonyabb felvásárlási árát, hogy a múlt évről még jelentős készleteik vannak raktáron. Az alacsonyabb ár mellett hozzák még fel érvként azt, hogy a mostani felvásárlási árral kerülhető csak el a veszteséges működés.

A meggytermelők az idén mintegy 60-65 ezer tonna termésre számítanak. Ebből mintegy 12-15 ezer tonna az étkezési meggyre számítanak a termelők. Az igazi megmérettetés a termelők számára várhatóan e hét végén, a jövő hét elején kezdődik. A korai fajták ugyanis leérnek és ebből van kevesebb.

Már most is olyan felvásárló, amely 65-90 forintot is ad az ipari meggy kilójáért. De kérdés az, hogy azok a termelők, akik az olcsóbb árért nem adják oda a termést a felvásárlóknak, mit csinálnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyes információk szerint azoknak, akik nem akarják a 70-80 forintos árért odaadni a meggy kilóját a felvásárlóknak, összesen 6-10 ezer tonna közötti étékesítési mennyiségük van.

Kérdés ugyanakkor Ledó Ferenc szerint, hogy a szóban forgó mennyiséggel miként befolyásolható esetlegesen a piac.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem