14 °C Budapest

Így vágja át a naiv magyarokat a kutya-maffia: sokan megüthetik a bokájukat

2018. szeptember 13. 10:00

Minden jel arra mutat, hogy Magyarország a kutyaszaporítók paradicsoma, és bár ez a tevékenység önmagában nem törvényellenes, könnyen akkora méreteket ölthet, hogy az állatvédőknek és a hatóságnak is közbe kell avatkoznia. Sokan ráadásul közvetve egy-egy kutyavásárlással éppen azok zsebébe tömik a pénzt, akiknek az állatok jóléténél sokkal előrébb való az anyagi haszonszerzés - írja az Index.

Két holland nő tartott borzalmas körülmények között több száz tacskót egy házban, amiket a rendőrség segítségével állatmentők menekítettek ki. Az eset kapcsán a lap megvizsgálta, miként működnek a szaporítók, valamint hogy miért nem szabad gyanús helyről, olcsón kutyát vásárolni. 

Az első és legfontosabb, hogy különbséget kell tenni kutyatenyésztő és kutyaszaporító között. Előbbi tevékenységét - ha minden jól megy - becsülettel végzi, és nagy valószínűséggel nem a kutyákból gazdagszik meg. A becsületes tenyésztés ugyanis rengeteg költséggel jár. Azon kívül, hogy egy tenyésztő nagyon sokat költ jó minőségű tápra, állatorvosra, genetikai vizsgálatra, különféle hazai és külföldi versenyekre viszi a jó körülmények között tartott kutyáit, ezek mind költségekkel járnak. Amikor pedig kicsi kutyák születnek, a tenyésztő lehetőleg alaposan megnézni, hova kerül az állat és igyekszik a további sorsát is nyomon követni. 

Ezen felül a becsületes és megbízható tenyésztő törzskönyvet állíttat ki és lehetővé teszi a leendő gazdának, hogy az megismerje, honnan, milyen körülmények közül származik a kutya, kik a szülei.

Ezzel szemben a szaporítóknak egyetlen céljuk van: minél több kutyát világra hozatni, a lehető legkevesebb pénzből, majd a kiskutyákból a lehető legnagyobb haszonra szert tenni. Ennek a mentalitásnak pedig szinte egyenes következménye, hogy az állatokat nem megfelelően tartják, betegek lesznek és alulfejlettek. 

Azok a naiv vagy tájékozatlan vásárlók tehát, akik nem ismerik ezt a fajta kutyás világot, akaratlanul is a szaporítók bizniszét tolhatják azzal, hogy fajtatiszt kutyát vásárolnak ugyan, de nem ragaszkodnak például a törzskönyvhöz. Ez pedig éppen azt hivatott igazolni, hogy a kutya tenyésztőtől és nem szaporítótól származik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Erre érdemes figyelni kutyavásárlásnál:

  • mindig tenyésztőtől kell venni a kutyát és mindig ragaszkodni kell a törzskönyvhöz;
  • el kell menni a tenyésztőhöz és a saját szemünkkel kell meggyőződni arról, hogy a tenyésztő milyen körülmények között tartja a kutyákat;
  • érdemes beszélni a tenyésztő állatorvosával is, és minél jobban leinformálni az eladót. 

A lap megemlíti azt is, hogy különböző netese oldalakon pár tízezer forintért már hozzá lehet jutni fajtatiszta kutyákhoz, egészen biztos, hogy ezek az ebek ilyen olcsó áron csak szaporítótól és nem tenyésztőtől származnak. Még akkor is így van ez, ha a szaporító esetleg igazolni tudja papíron, hogy tenyésztő. Sokan ugyanis valóban tenyésztők, de ez csak álca, hogy a szaporítást gond nélkül végezhessék. Ezért is fontos személyesen meggyőződni arról, hogyan, milyen körülmények között tartja a kutyákat az eladó. Önmagában ugyanis a kiskutya ára nem jelent semmit, előfordul, hogy egy szaporító is drágán adja a kutyákat. Az viszont biztos, hogy egy becsületes tenyésztő olcsón nem ad el kutyát. Éppen ezért a szakértői ajánlások arra mutatnak, hogy akinek van arra pénze, hogy egy kutyát fenntartson és felelős gazdája legyen, de nincs több százezer forintja arra, hogy tenyésztőtől vásároljon állatot, annak érdemes a menhelyeket felkeresnie és onnan örökbe fogadni mentett, ivartalanított kutyát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm