Így tűnik el a népszerű béren kívüli juttatás Magyarországról

2019. március 28. 21:01

A idei évre vonatkozó cafeteria szabályok elfogadása után érezhetően lecsökkent az ebben gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10-ből 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10-ből 7 cég vélekedett így. A szabályok változása következtében a top 3 nyújtani kívánt cafeteria elem közül mindössze a harmadik helyen szereplő étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán számít valóban béren kívüli juttatásnak, ami jól mutatja, hogy a kkv-k év végén feltehetően kivártak az új rendszerrel kapcsolatban.

A 2019-es cafeteria szabályozás változása jelentősen megnyirbálta a béren kívüli juttatásban gondolkodó cégek arányát a K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérésének eredménye szerint. "Az idei adócsomag elfogadásával nagy változások történtek a cafeteria szabályozásban, amely negatív hatással volt a kkv-k idei terveire. Míg tavaly félévkor még a cégek 70%-a kalkulált a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, addig év végére ez az arány 53 százalékra mérséklődött. Kérdés azonban, hogy ez a szint is fennmaradhat-e, hiszen az eddig közkedvelt kedvezményes adózású, ún. egyes meghatározott juttatások - mint a helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány - idén január 1-jétől már jövedelemként adóznak, jelentős többlet terhet róva a vállalkozásokra" - mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

A kkv-k még nem alkalmazkodtak az új szabályokhoz

Év végén a top 3 cafeteria elemben nem történt változás, továbbra is a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb (27 százalék), amelyet holtversenyben a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás (17 százalék) és az étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán (16 százalék) követ.

Drága a folyószámla? Találj olcsóbbat a Pénzcentrum kalkulátorában!

A sorrend hátterében az állhat, hogy a vállalkozások egyrészt bíztak abban, hogy finomítanak a szabályokon, másrészt pedig, hogy ragaszkodnak az eddig jól bevált cafeteria elemekhez. Idén azonban nagy valószínűséggel jelentősen átalakulhat a cégek bérkiegészítő rendszere, hiszen az eddig rendszeresen nyújtott cafeteria juttatások közül van, ami az új szabályozás szerint idén már nem tartozik a klasszikus értelemben vett béren kívüli juttatások körébe

- mondta el Kovács Viktor Zoltán.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyobb cég, több cafeteria

Ami a változások között is állandó, hogy a különböző méretű cégek közül a kis- és középvállalkozások alkalmazottai számíthatnak leginkább cafeteriára (60 százalék és 69 százalék), miközben a mikrovállalkozásoknál ez az arány jóval alacsonyabb (44 százalék). A cégméret mellett pedig az is számít, hogy földrajzilag hol helyezkedik el a vállalkozás: leginkább az Észak-Magyarországon és Pest megyében dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra az index szerint.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem