18 °C Budapest

Így húznak le a netes kereskedők: sokan észre sem veszik

2019. március 30. 17:30

Már 2014 júniusa óta új szabályok vonatkoznak az internetes kereskedőkre, de még mindig több webáruház nem alkalmazza a fogyasztóknak kedvezőbb, őket jobban védő szabályokat. Ezek egyike volt a Játékvár.hu Kft, amely tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazott a fogyasztókkal szemben - ezt állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) által indított perben.

Így például, a kétéves határidővel szemben csak hat hónapon belül fogadott el fogyasztói panaszt a termék hibája miatt. Ahhoz pedig, hogy a fogyasztó meggondolhassa magát tizennégy napon belül, megkövetelte az eredeti csomagolás meglétét. Ezt viszont nem lehet megtenni és több más szerződési feltétel is jogszabályba ütközött -írja közleményében a FEOSZ.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége folyamatosan figyelemmel kíséri a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételeket, különös tekintettel az e-kereskedelem területére.

1. A Játékvár.hu Kft. által üzemeltetett internetes oldal esetében például azzal szembesült, hogy a webáruház olyan jogszabályra hivatkozik, ami már rég nem érvényes,. Másrészt törvénybe ütköző módon lerövidítette azt a határidőt, amely alatt a fogyasztó ingyenes javítást vagy például cserét kérhet a hibás termék miatt, és ezt két év helyett mindössze hat hónapban állapította meg.

2. Szintén egyik típushiba volt, amire érdemes ügyelni egyébként is az internetes vásárlásnál, miszerint a webáruház megkövetelte a tizennégy napos indokolás nélküli elállás esetén, hogy a termék bontatlan vagy ugyan bontott állapotban, de utóbbi esetben is annak csomagolásával együtt érkezzen vissza a webáruházhoz. Ilyen feltételeket azonban nem lehet kikötn i- írják!

A tizennégy napos meggondolás lehetősége esetén a fogyasztónak vissza kell ugyanis kapnia a teljes általa kifizetett összeget, és ezt nem lehet attól függővé tenni, hogy az eredeti csomagolás megvan-e vagy épp azt a fogyasztó visszaküldi-e. Nagyon szűk körben veszíti el ugyanis csak a fogyasztó az indokolás nélküli elállási jogát a csomagolás felbontását követően, így például akkor, ha egészségvédelmi vagy higiéniai okok miatt felbontás után az árucikk már nem küldhető vissza, vagy ha olyan CD- vagy DVD-lemezről volt szó, amelyen kép-, hang- vagy filmfelvétel volt.

3. Szintén érdemes azt is ellenőrizniük a fogyasztóknak, hogy ha a termék átvételétől számított tizennégy napon belül meggondolják magukat és visszaküldik a terméket, akkor milyen határidőben vállalja a webáruház a teljes kifizetett összeg megtérítését. A perbevont cég például csak harminc napon belül térítette meg a fogyasztók számára ezeket az összegeket. Holott ennek meg kell történnie haladéktalanul, de legkésőbb tizennégy napon belül, az elállásról történő tudomásszerzésétől számítva.

4. Legyenek tisztában a fogyasztók emellett azzal is, hogy ha éltek az őket megillető, tizennégy napos indokolás nélküli elállási joggal, akkor nem lehet levonni a megtérítendő összegből az eredeti kiszállítás díját!

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szóban forgó webáruház pont ezt tette, csak és kizárólag a termék vételárát fizette vissza a fogyasztóknak, azonban nem csak ezt kell megtéríteni, hanem, ha például a vételár mellett még kifizettek további 5.000 Ft-ot a kiszállításra, akkor ez utóbbi összeget is meg kell kapniuk!

Többek között a fenti általános szerződési feltételekről állapította meg a Fővárosi Törvényszék először az elsőfokú ítéletében, majd pedig a Fővárosi Ítélőtábla immár a másodfokú jogerős ítéletében, hogy azok érvénytelenek és tisztességtelenek a kikötések nyilvánosságra hozójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal.

Így megállapította, hogy tisztességtelen az a kikötés:

  • ami már nem hatályos jogszabályra hivatkozik,
  • ami a szavatossági idő időtartamát hat hónapban állapítja meg a jogszabályban előírt 2 évhez képest,
  • ami megköveteli, hogy elállás esetén a termék bontatlan, vagy bontott állapotban érkezzen vissza a webáruházhoz, de annak csomagolásával együtt,
  • ami kimondja, hogy a postán vagy futárszolgálattal visszaküldött termékek vételárát, legkésőbb az Eladóhoz való megérkezést követő 30 napon belül utalják vissza, holott a jogszabály előírja, hogy a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül köteles ezt megtenni,
  • ami szerint a visszatérítés nem vonatkozik a termék vásárló részére történő kiszállítási költségekre, pedig a jogszabály egyértelműen fogalmaz: a vállalkozás visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

Összefoglalva, internetes vásárlás esetén a fogyasztókat megilleti a termék kézhezvételétől számítva 14 napig gyakorolható indokolás nélküli elállási jog. Ennek gyakorlása során a termék visszaküldésének költsége terheli a fogyasztót, a megrendeléskor kifizetett teljes összeg (vételár, szállítási költség) pedig visszajár a számára. Egyúttal, nem lehet az eredeti csomagolás meglétéhez, mint többletfeltételhez kötni általánosságban a kifizetést (erre csak nagyon szűk körben van lehetőség, például a felbontott egészségvédelmi, higiéniai termékeknél, és a felbontott, kép-, hang- vagy filmfelvételt tartalmazó CD- vagy DVD-lemezeknél).

A bíróság arra is kötelezte a céget, hogy saját költségén közlemény közzétételéről gondoskodjon a jogsértés tényét megállapító ítélet tartalmáról saját honlapján 45 napon keresztül.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm