15 °C Budapest

Így fosztanak ki a legmenőbb diétákkal: itt a matek

2019. június 23. 07:01

Napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája az elhízás, és egyre inkább előre törnek azok a trendek, amelyek az egészséges életmódot hirdetik. Legtöbben nem csak az egészségük miatt küzdenek a plusz kilókkal, hanem azért is, mert nem elégedettek az alakjukkal. Az emberek diéták iránti növekvő érdeklődésének hatására egyre többféle étrend, életmód jelent meg az utóbbi időben. Azonban az egészséges, vagy egyes tápanyagokat mellőző ételalapanyagok gyakran jóval drágábbak, mint az addig követett étrend alapját képezők, így a fogyás, vagy az egészségesebb életmód anyagi megterhelés is lehet. A Pénzcentrum utána járt, mennyibe kerül az 5 legnépszerűbb étrend egy hétre vetítve. 

Az OECD adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig - az elhízottakkal együtt - ennek duplája. Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb. Nem csak a fogyás, hanem az egészségesebb életmód érdekében is sokan követnek diétákat, amelyek lényeges plusz kiadást jelenthetnek hétről hétre. Megvizsgáltunk a manapság népszerű - ketogén, paleolit, Norbi Update, mediterrán és vegán - diétát és egy heti mintaétrendet alapul véve kiszámoltuk, mennyibe kerül nagyjából egy főreaaz előírások szigorú betartása mellett.  

Ketogén diéta

A keto vagy ketogén diéta, mely nagyon hasonló az Atkins diétához, és legújabb változata a Dukán-diéta is nagy népszerűségre tett szert, a magas zsír- és alacsony szénhidrátfogyasztáson alapul. Működési elve, hogy a szénhidrátok megvonásával kényszeríti a szervezetet, hogy zsírokból jusson energiához. A napi kalóriabevitel 75-80 százaléka zsírokból, 15-20 százaléka fehérjékből és 5-10 százaléka szénhidrátból áll. A fogyás mellet ez a diéta csökkenti a szívbetegségek, a rák, a policisztás ovárium szindróma és az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét. 

A ketogén diéta alatt kerülni kell általában a szénhidrátokat, tehát a cukrot és a fehér lisztet, emellett a hüvelyeseket, a rizst, a tésztákat, de a gyümölcs és gyökérzöldség fogyasztást is vissza kell szorítani, vagy elhagyni. A zsírbevitel miatt javallott olajos magvakat, avokádót, olíva- és kókuszolajat fogyasztani.

A keto diéta árát nagyban befolyásolja, hogy mivel kizárja a szénhidrátokat, mással kell helyettesíteni a kenyeret, tésztát, leggyakoribb - és legolcsóbb köreteket. Így a fehérkenyér helyett az extrudált kenyér 700-800 forint kiadás, a burgonya, rizs helyett az édesburgonya, saláták 300-500 forint. Mivel a cukor is szénhidrát, a különféle cukormentes készítmények, mint a diabetikus fagyi is növelik a diétázó kiadását. A zsírbevitel fokozása miatt javallott olajos magvak 700-1000 forint kiadást jelentenek, az avokádónak is, hacsak nem akciós, darabja 500 forint. 

A ketogén diéta sok tojást, zsírosabb húsokat tartalmaz, ami önmagában nem tenné drágává, viszont emellé jönnek még a zsíros sajtok is. Ha nem akarunk minden nap rántottát reggelizni, és beiktatjuk pl. a libatepertőt, amelyet sok mintaétrend ajánl, amelyből 150-200 g ára 800 forint körül mozog. 

Végeredmény: a ketogén diéta betartásával egy héten kerekítve 16 ezer forint kiadásunk keletkezik.

Paleolit diéta

A paleolit diéta étrendje azon alapul, hogy megpróbálja reprodukálni a paleolitkori táplálkozást a mai viszonyok között. Evolúciós étrendnek is nevezik, mivel aszerint zár ki egyes ételeket az étrendből, hogy hogyan fejlődött az emberi emésztőrendszer. Az irányzat célja a civilizációs betegségek (agyvérzés, 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás, stb.) elkerülése.

Az étrend alapját a gyümölcsök, zöldségek, húsok és állati zsírok, a tojás, az olajos magvak, hidegen sajtolt növényi olajok (olívaolaj, kókuszzsír), gombák adják, de megengedhető kemény sajtok fogyasztása is. Tiltólistán van viszont minden gabonaféle (búza, árpa, köles, zab, rizs, vadrizs, rozs, kukorica, cirok, stb.), a hüvelyesek (babfélék, borsók, szója, amerikai földimogyoró, stb.), a tej és más tejtermékek, a szolanin vagy lektin tartalmú zöldségek (burgonyafélék, paradicsom, paprika, padlizsán), a margarin és transz-zsírok, a hozzáadott cukrot tartalmazó ételek. Mivel az ember emésztőrendszerének kihívást okoz ezeknek az ételeknek a feldolgozása, ezért a paleolit étrend száműzi őket. 

A paleolit diéta árát legfőképpen a gabonák és tejtermékek teljes elhagyása emeli meg egy normál étrendhez képest. Hiszen a sokmagvas paleo kenyérre egy hét alatt 1500-2000 forint is elmegy, a mandulatej/kókusztej literje 800 forint, szemben a tehéntej 200-250 forintos átlagárával. Az olajos magvak is nagyobb kiadást 700-1000 forintot jelentenek a heti kötlségvetésben. A köretekben a rizs, burgonya helyettesítése karfiolrizzsel, édesburgonyával is 450-600 forintos kilós árat von maga után, az édeskömény, spárga, brokkoli szintén a drágább zöldségfélék közé tartoznak. 

A húsok esetében is az egészséges táplálkozás jegyében a lazac (1600 forint), a tonhal (nagyjából 500 forint), a kacsacomb (1000 forint) vagy a libatepertő (800 forint) is a drágább megoldások közé tartozik, mint a csirkemell vagy a sertéskaraj. Nem is beszélve arról, hogy ha a paleo étrendet követők kókuszolajjal, kókuszliszttel (880 forint) sütnek-főznek, vagy egy héten egyszer megengednek maguknak egy chiapudingot (600 forint). 

Végeredmény: a paleolit diéta betartásával egy héten kerekítve 18 ezer forint kiadásunk keletkezik.

Norbi Update diéta

A cikkben tárgyalt étrendek közül szinte mindre igaz, hogyha annak megfelelően szeretnénk táplálkozni, akkor az ételek legnagyobb részét magunknak kell elkészítenünk. Bár sok étterem, és ételkiszállító hely már kínál a különböző étrendet követő vendégeik számára alternatívát, viszont általában, ha nem főzünk legalább részben otthon, akkor akaratlanul is el kell térnünk, kompromisszumot kell hoznunk a diétában. 

A Norbi Update csökkentett szénhidrát diéta abból a szempontból egyedi, hogy akár egész hétre megrendelhetjük előre az általunk követett étrendbe illő fogásokat. Úgy hirdeti magát, hogy annak ellenére, hogy egészséges, nem önsanyargató diéta. Ebben az esetben nem volt szükség számolásra: a honlapon elérhetőek a különböző menük árai egész hétre. 

A Norbi Életmód Menü1 ára 15365 forint, a nők igényeire tervezett Update Woman Menü 17465 forint, és van laktózmentes müjük is, mely nem sokkal drágább az alapmenütől: 15925 forint.

Így a Norbi Update menük ugyanannyi kiadást jelentenek nagyjából mint a ketogén diétát követők étrendje, csak ez még házhoz is jön. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mediterrán

A mediterrán diéta inkább életmód, mint fogyókúrás étrend, bár az hogy egészségesen táplálkozunk, hosszú távon le kell hogy dolgozza a felesleget is. Alapját a mediterrán konyha képezi, és a többszöri kis adagos étkezések. Így igazán nem is beszélhetünk javasolt és tiltott ételkategóriákról, hanem inkább minőségi, egészséges alapanyagokra való áttérésről.

A mediterrán étrendnek szerves része a joghurt, és tejtermékek, salátaöntetek, tzatziki, azonban ez nem nagy költség, natúrjoghurtot 60-70 forintért vásárolhatunk, nagy kiszerelésben megvéve egészen olcsó. Ezenkívül fontos részét képezi a mediterrán diétának a gyümölcs, zöldség fogyasztás: a narancs kilója 400-500 forint, a grapefruit 800, az alma ára függ a fajtájától, de nagyjából 500 forint/kilós költséggel számolhatunk, a cukkini kilója is kb. 600 forint, ami a hét több napján megjelenik az étrendben. Természetesen a legfontosabb a paradicsom, melynek 300 forintért is megvehetjük kilóját jelenleg, hogy szezon van, de nem szezonálisan sem drágul jelentősen. A mediterrán diéta nagyrészt csirke és sertéshús ételek épít az étrendbe, teljes kiőrlésű kenyeret és szószos tésztákat, ezek egyáltalán nem jelentenek nagy költségtöbbletet a többi diétához képest. 

A mediterrán diéta nem elég, hogy a legkiegyensúlyozottabb étrend, még jelentősen olcsóbb is egy hétre vetítve, mint mondjuk a keto, vagy a paleo diéták. Akkor is, ha a tengeri halakat is felvesszük az étrendünkbe, nem drágább, mint bármelyik másik diéta. 

Végeredmény: a mediterrán diéta betartásával egy héten kerekítve 13500 forint kiadásunk keletkezik.

Vegán diéta

A veganizmusról szintén elmondhatjuk, hogy nem fogyókúrás diéta, hanem inkább egy szemléletmód, amely megjelenik az étkezésben is ugyanúgy, ahogy az életnek szinte minden területén, és az étrendje is állati eredetű ételek fogyasztásának elutasításán alapul. Így nem csak a húsételeket száműzi, hanem az alapanyagok közül azokat is, amelyekhez állatok "kizsákmányolásával" jutunk: mint a tej, a tojás, de akár a méz is. 

A vegán diéta legnagyobb kihívása a változatosság. Emiatt sokszor - hogy ne egész héten zabkását reggelizzünk, és padlizsánkrémet uzsonnázzunk - be kell emelni az étrendbe olyan alapanyagokat, amelyek itthon drágábbak, és nem is feltétlenül kapjuk meg őket hipermarketben, csak bioboltban. (Ha hummuszt, vöröslencsekrémet, kókuszmargarint kenünk a kenyérre, szemben pl. a keto diétázók sajt-, vagy túrókrémjével, az jelentősen megdrágítja az étkezést.) 

De ez a helyzet az olyan alapélelmiszerek vegán megfelelőivel is, mint a tej, a cukor, vagy a liszt. Egy liter tej 200-300 forint maximum, de egy liter kókusz-, rizs-, vagy mandulatej már 700-800 forint. Egy kiló kristálycukor 150 forint, míg kókuszvirágcukorból 200 gramm is kerülhet 800 forintba, az agave-, vagy juharszirup pedig tízszer olyan drága, mint a kristálycukor. A búzaliszt kilója 200-250 forint, viszont a csicseriborsóliszté már 1000, a kókuszliszté 1600 forint/kg. 

Míg a mediterrán diétázók 60 forintért veszik a natúrjoghurtot, a vegán étrendet követők egy szójajoghurtért 300 forintot fizetnek.

A vegán étrendben nagy szerep jut a különböző olajos magvaknak, szezámmagnak, mandulának, mogyorónak, diónak, stb. egy héten ez is 700-1500 forintos költséget jelent. A kenyérfélékből és tésztákból ebben a diétában a fél kilógrammos teljes kiőrlésű, vagy magos, rozsos kenyerek ára 500 forint körül mozog. A különböző ajánlott zsiradékok is jelentősen drágábbak, mint például a vaj: az olívaolajnak 1000 forint/l minimum az ára, a kókuszolajnak 1500 forint. A cukkini, paradicsom, padlizsán, különböző gyümölcsök nagyobb szerepet kapnak ebben a diétában, mint mondjuk a ketogén vagy paleo étrendben, ezek nem emelnek a vegánok költségein. Viszont a változatos étrend érdekében érdemes a burgonyát néha édesburgonyával kiváltani, a rizst bulgurral, a babot lencsével, stb. Bulgurból fél kiló 300 forint, az édesburgonyának kilója 450 forint.

A vegánok, attól hogy húst nem fogyasztanak, még szívesen fogyasztanak húsételekhez hasonló fogásokat, például vegán "kolbászt" (2000-3000 forint/kg), tofut (500 forint/350 g), vegán fasírtokat - cukkiniből, gombából, csicseriborsóból, stb. -, ez is megdrágítja az étrendet, hiszen gyakran a csirkemell, vagy a darálthús már jobb árban van, mint egyes zöldségek, vagy szójakészítmények. 

Végeredmény: a mediterrán diéta betartásával egy héten kerekítve 20 ezer forint kiadásunk keletkezik.

Így elmondható tehát, hogy a cikkben tárgyalt ötféle diéta, gasztronómiai irányzat közült a legdrágább a vegán étrend, azt követi a paleolit táplálkozás, majd a ketogén diéta. A Norbi Update menü mindháromnál olcsóbb, viszont a legkedvezőbb árú a mediterrán diéta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem