20 °C Budapest

Így csalja tőrbe a NAV a szabályszegőket: nincs kegyelem

2019. szeptember 14. 14:33

Az utóbbi években átalakult az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Több kisebb vizsgálattal, a rendelkezésére álló adatok (online pénztárgép, EKÁER) felhasználásával "szondázza", vajon az adózók betartják-e a jogszabályokat. Mélyre ható ellenőrzésbe mostanság már csak ott kezd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ahol "biztosra mehet". Ilyenkor általában sikerrel is jár.

Az adóhatóság statisztikái szerint 2018-ban az adóellenőrzések 92,5 százaléka a "hagyományos" revíziónál rövidebb és kevésbé alapos, úgynevezett jogkövetési vizsgálat volt. Az ilyen típusú vizsgálatok száma egy év alatt 36 százalékkal nőtt, míg a lezárt időszakot érintő, "hagyományos" adóellenőrzések aránya 2018-ban mindössze 7,5 százalékos volt. Az adóhatóság hatékonyságára azonban így sem lehet panasz. Négy elindított hagyományos adóellenőrzésből három eredményes volt, a jogkövetési vizsgálatoknál viszont csak 14 százalék ez az arány.

A statisztika az adóhatósági gyakorlat változását jelzi. A kiválasztás szoftvertámogatott eszközök bevetésével, automatikusan, a rendelkezésre álló adatok elemzésével zajlik, tehermentesítve ezzel a revizorokat. A NAV több kisebb ellenőrzéssel vizsgálja az adózók jogkövetési hajlandóságát. Amennyiben jogsértés gyanúja merül fel, akkor a NAV immár "biztosra menve" nagyszabású adóellenőrzést indít, amelyet az esetek többségében eredményesen zár le

- hívta fel a figyelmet dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezető ügyvédje. Hozzátette: a feltárt jogsértések 90 százaléka az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik. Az ellenőrzési irányok meghatározására, a kockázatos adózók beazonosítására az adóhatóság a rendelkezésére álló, folyamatosan bővülő adatvagyont használja. Ennek legjelentősebb eleme a valós idejű számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, mely az online pénztárgépes adatszolgáltatással kiegészülve lehetővé teszi, hogy az adóhatóság valamennyi jelentősebb összegű belföldi ügyletre rálásson. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szintén fontos eszköz a NAV kezében, hiszen az áruforgalom ellenőrzésével számos esetben azonosíthat adóelkerülési próbálkozásokat. 

A jövőben a szoftver-vezérelt és automatizált eszközök további bővülésére is lehet számítani, hiszen nemrégiben felmerült például, hogy a számlaadat-bejelentés értékhatára alacsonyabb legyen, vagy eltörlésre kerüljön

- tette hozzá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere. A NAV 2018-ban összesen 177 107 ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeképpen 257,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. A kiszabott adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék összege pedig meghaladta a 198 milliárd forintot. Az adóhatóság a kiemelt célok érdekében alapvetően az önkéntes jogkövetés támogatására, a kiemelt adózók, valamint a jelentős költségvetési kockázattal rendelkező körök tevékenységének ellenőrzésére helyezte a hangsúlyt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm