Így állítják elő az unióban az élelmiszert? Ide is kerülhetetett, pedig nálunk be van tiltva

2019. november 8. 08:30

Jelentősen felgyorsulhat a közeljövőben a génmódosítással, génszerkesztéssel, egyéb biotechnológiai eljárással létrehozott élelmiszer-alapanyagok megjelenése a világpiacokon, a technológiákat alkalmazó államoknak jelentős versenyképességi előnyt adva - derül ki a hazánk mellett további 35 tagállamot tömörítő Gazdasági Együttműködési Fejlesztési Szervezet, az OECD új előrejelzéséből.

A legmodernebb technológiákkal létrehozott, laboratóriumi körülmények között új tulajdonságokkal felruházott, nemesítettnek nevezett növény- és állatfajok egyre szélesebb körű és gyorsabb elterjedését alapvetően az innováció és a társadalmi folyamatok segítik elő - írja a Magyar Nemzet. A technológiai robbanás segítségével a tudósok a növénynemesítés hosszadalmas folyamatát szeretnék lerövidíteni a génállomány módosításával, a gének szerkesztésével.

Az új fajoknál elsődleges szempont a jelentős hozamnövelés és a nagyobb ellenálló képesség.

A tudósok egyik legfontosabb célja, hogy a felgyorsuló technológiai fejlesztésekkel mielőbbi megoldást találjanak a túlnépesedés miatt robbanásszerűen növekvő élelmiszerigények kielégítésére, illetve elősegíthetik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást is.

Ugyanakkor a tudományos világ és társadalom, valamint a politikai döntéshozók jelentős része óvatos az egyre növekvő tudományterülettel. Vallási, kulturális szempontok miatt, elővigyázatosságból vagy a ma még nem ismert közép- és hosszú távú hatásoktól tartva a társadalmak többsége elutasítja az élelmiszer-előállításban a géntechnológiát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az új fajták minél gyorsabb nagyipari engedélyezése mellett a biztonsági garanciákkal és a szigorú élelmiszer-ellenőrzési normákkal érvelnek. Az ellenzők pedig lényegében az emberi tényezőre hivatkoznak, leegyszerűsítve: lehetetlen ellenőrizni, pontosan mi zajlik a laboratóriumokban, s egy esetleges hiba, túlkapás milyen nem várt következményekkel járhat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm