6 °C Budapest

Idén vajon minden rendben van a csokimikulásokkal?

MTI
2016. november 30. 15:03

Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, a korábbiakhoz hasonlóan főként arra figyelnek a szakemberek, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve ne kerüljenek veszélyes termékek a boltok polcaira - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A tájékoztatás szerint elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők végeznek próbavásárlásokat vásárokon és piacokon, élelmiszerüzletekben, drogériákban és játéküzletekben is.

Ellenőrzik egyebek mellett az árfeltüntetéseket, az akciós ajánlatok betartását, a mérőeszközök hitelesítését, a vásárlók könyvének meglétét, valamint az is, hogy kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e.

A hatóság laboratóriumban ellenőrzi a többi között a karácsonyi fényfüzéreket, illetve az üzletekben és a piacokon is figyelnek a lehetséges veszélyes termékekre. Az NFM közölte azt is:

a közelgő Mikulás-nap miatt tízféle csokoládé figurát és tízféle táblás csokoládét vizsgáltak, a termékek megfeleltek az előírásoknak.
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm