14 °C Budapest

Húzós szezon elé nézünk: a Covid a karácsonyt is bedarálja?

2020. október 12. 16:50

Ahogyan ez az év, úgy az idei karácsonyi szezon is más lesz, mint az eddig megszokottak. Idős szeretteik védelmében, várhatóan sokan maradnak távol tőlük, de a gazdasági visszaesés miatt várhatóan kevesebbet fogunk vásárolni, illetve vadásszuk majd az akciókat.

A koronavírus-járvány valamilyen módon mindenkit érint, sokak anyagi biztonsága megrendült, és a kilábalás még eltarthat egy darabig. Az adatokból az látszik, hogy nem lesz olyan gyors, mint azt sokan várták, - mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter. Ennek oka, hogy a járvány második hulláma a gazdaságban is elindított egy második hullámot.

A 2019. évi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság, a pandémia egyszerre jelent keresleti és kínálati sokkot, a reáljövedelem 2020-ban 1-2 százalékkal, a lakosság fogyasztása 2,5 százalékkal mérséklődik - áll a GKI előrejelzésében.

Húsvéttól karácsonyig

A húsvéti nagy roham is visszafogott volt a kijárási korlátozás időszakában, így számolni lehet azzal, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás pusztán a vásárlók óvatossága miatt eleve mérsékeltebb lesz a korábbiaknál. Egyértelmű, hogy a második hullámban óvatosan kültenek a  a családok. Egyelőre az élelmiszervásárlásban hozzák a kötelezőt, némileg többet is pakolnak a kosárba, bár igyekeznek kevesebb alkalommal menni a boltba.

Online vásárlás

A járvány hatására megugrott az online vásárlások száma itthon, és bár március közepén kevesebben rendeltek online, a hónap végére szárnyalni kezdett a netes rendelések piaca: egyre szívesebben végzik a magyarok webshopon keresztül bevásárlásaikat.

Egy hazai felmérés szerint a válaszadók fele már most többet költ divatcikkekre az interneten, mint a hagyományos üzletekben - ez a jelenlegi helyzetben biztonságosabb opciónak tűnik, ám ne feledjük, ennek a vásárlási módnak is megvannak a maga kockázatai. Ugyanakkor feltehetően a webáruházak bűvkörében alakulnak majd a szezon ajándékbeszerzései is. A RetailMeNot felmérés szerint az amerikaiak háromnegyede tervez online vásárlást - írja a HuffPost, és feltehetően hazánkban is egyre többen választják ezt a módot ahelyett, hogy az üzletekben tolonganának. 

Mi kerül a fa alá?

Noha a ruházat és a cipő népszerű ajándékoknak számítottak az elmúlt években, várhatóan az emberek a szokásosnál kevesebbet költenek ezekre a kategóriákra - derül ki a Rakuten elemzéséből. Ennek oka, hogy 

a vásárlók olyan tárgyakat vagy élményeket keresnek majd, amelyek közelebb hozzák őket a családtagjaikhoz és a barátaikhoz.

Előrejelzések szerint a legnépszerűbbek az olyan elemek lesznek, mint a videocsevegéshez használt táblagépek, játékkonzolok és játékok, a streaming előfizetések és a jövőbeni utazások. Népszerűek karácsonykörnyékén még a könyvek is: a könyvkiadók éves árbevételének mintegy 30 százaléka decemberben keletkezik, ezért a szektor forgalma erősen függ a vásárlóerő további alakulásától, és hogy a kiadók mennyire merik idén piacra dobni a karácsonyra tervezett kiadványaikat - írja a Világgazdaság. De mivel viszonylag olcsó, hasznos termékről van szó, az ágazat szereplői bíznak a számok kedvező alakulásában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egészségügyi és szépségápolási cikkek, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy otthon kényeztessék magukat, szintén népszerűek lehetnek ebben a szezonban, valamint a virtuális ajándékkártyák, amelyeket az emberek elküldhetnek a barátoknak, családtagoknak, ha nem tudnak személyesen ajándékozni.

Óriási kedvezményekre lehet számítani

Az előző évektől eltérően szinte minden termékkategóriában komoly kedvezményekre számíthatunk, nemcsak az elektronikára és a háztartási cikkekre. Ugyanakkor aki vadászik az akciós árakra, annak érdemes idén is figyelni a fekete péntek, vagy éppen a cyber hétfő ajánlatait.

Ugyanakkor várhatóan az év végi ünnepi vásárlásokat megelőző novemberi black friday nem fog akkorát durranni, mint korábban, a háziasszonyok ott is rövidebb bevásárlólistákat írnak majd össze.

Kiszállítás

Mivel várhatóan többen vásárolnak online, ezért a kisállításban fennakadások lehetnek, éppen ezért szakemberek azt tanácsolják, ne hagyjuk az utolsó pillanatra az ajándékok megrendelését. A Magyar Posta közölte, felkészültek az előttünk álló ünnepi időszakra, de aki az EU-n kívülről szeretne ajándékot rendelni, például Kínából, az jobb, ha már most leadja a rendelését. A csomagok megérkezése ugyanis több hónapba is beletelhet: "Akár 2 hónap is lehet a szállítási teljes idő normál, béke időben, de most a pandémia erre rádobott kiszámíthatatlan heteket" -mondta el korábban az RTL Híradójának Varga János, a Magyar Posta Logisztikai üzemeltetési igazgatója.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm