21 °C Budapest

Horror a magyar vízpartokon: nagyon elszálltak az árak, és még nincs vége

2019. június 22. 17:00

A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk, derül ki a Duna House közleményéből. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.

A balatoni települések közül kiemelkedik Balatonfüred, ahol a használt ingatlanok mellett az újlakás piac is pörög. A régi építésű otthonok, nyaralók négyzetméterára 20 százalékot nőtt egy év leforgása alatt, így már 511 ezer forintos átlagról beszélhetünk, újépítés esetén pedig ennél is magasabb összeggel érdemes kalkulálni, a közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint feletti négyzetméterárakkal találkozhatunk. 

A legnagyobb áremelkedés Fonyódon és Keszthelyen volt, mindkét településen több mint 50 százalékkal drágultak az ingatlanok. Előbbi településen 350, utóbbi esetében 317 ezer forintos átlagot mért a Duna House az elmúlt egy év adatai alapján. Balatonfüreden az átlagos eladási ár 41,5 millió forint, míg a többi településen 20-25 millió forint között mozog ez az érték. 

A Velencei-tó környékén is hasonló árakra lehet számítani, a legdrágább településnek Gárdony bizonyult az elmúlt 12 hónap átlaga alapján köszönhetően a sok újépítésű projektnek is. Kicsit kedvezőbb áron 300-400 ezer forint között négyzetméteráron vásárolhatunk lakást vagy házat Velence és Kápolnásnyék településeken. A kisebb tavunk mellett elhelyezkedő ingatlanok átlagos eladási ára 22 millió forint, ami azt mutatja, hogy inkább a kisebb méretű ingatlanok keresettek a településeken. 

A Balaton a külföldiek és a hazai lakosság körében továbbra is kedvelt üdülőterület, amely az ingatlanok iránti érdeklődésben is látszik. Az árak tekintetében sokszor találkozhatunk fővárosi árszinttel, egyes vízparti fejlesztésekhez pedig már belvárosi árakon juthattunk csak hozzá

- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm