Hoppá-hoppá, ebből aztán nem engednek a magyarok vásárláskor: megéri nekik?

2019. június 25. 13:27

A 8 százalékos világátlaggal szemben kétszer olyan márkahűek a magyarok: 15 százalékuk ragaszkodik a megszokott termékekhez. Ugyanakkor több mint egynegyedük nyitottabban áll a korábban nem próbált termékek/márkák vásárlásához, mint öt évvel korábban - mutat rá egy friss, globális kutatás.

A márkahűség felett lassan eljár az idő: az európai fogyasztók harmada, a magyarok több mint egyötöde szívesen próbál ki új dolgokat, sőt aktívan keresi őket az online és offline termékkínálatban. Ez az arány globálisan még magasabb, 42 százalék. Sőt, a válaszadók közel fele előszeretettel kísérletezik vásárláskor, jóllehet, vannak bevált és szeretett márkáik - derült ki a Nielsen piackutató globális, 2019-ben 30 000 fő bevonásával 64 országban végzett online kutatásából.

A magyarok 15 százaléka ragaszkodik rigorózusan megszokott márkáihoz, nem kockáztat,

ám 100-ból 63-an próbálnak ki egy-egy újdonságot. A kontinens legkísérletezőbb népe a török, míg legkevésbé az észtek csábulnak el egy-egy új termék/márka láttán.

A nagy gyártóknak mind nagyobb kihívás a bevált márkáktól elforduló fogyasztók tömege. Ez részben az ún. Amazon-hatás, amikor a fogyasztók előtt sosem látott termékkínálat tárul fel, transzparens árakkal és fogyasztói véleményekkel. A magyar fogyasztók felét emellett a család és baráti ajánlások is befolyásolják márkaválasztáskor

- mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. A márkaváltás legfőbb indokaként a fogyasztók leginkább a jobb ár-érték arányt nevezték meg (globálisan 39%). A hazai fogyasztók "márkahűtlenségét" szintén ez vezeti (34%), de az árcsökkenés/akció is más márkához csalja a magyarokat (26%). A praktikusabbnak ítélt, illetve kényelmi funkciókat jobban kiszolgáló termékek is márkaváltásra csábítanak (23%) itthon.

A mind hűtlenebb fogyasztók megtartásáért folyó küzdelemben a gyártóknak érdemes újragondolniuk marketingstratégiájukat, ezen belül különösen a hirdetési gyakorlatot: globálisan az átlagfogyasztók egyötödét semmilyen mértékig nem befolyásolják a televíziós és rádiós reklámok, ennél még magasabb arányban hatástalanok a magazinos print hirdetések és brosúrák.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egyes kategóriákat nézve a magyarok leginkább kávé-tea, háztartási tisztítók, valamint sampon és hajbalzsam terén ragaszkodnak megszokott márkáikhoz, ilyenkor jellemzően egy-két bejáratott brand közül választanak. A magyarok zöme emellett, saját bevallása szerint, Magyarországon gyártott terméket vásárol leginkább, míg 30 százalékának nincs preferenciája a gyártó ország tekintetében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem