6 °C Budapest

Holnaptól nyugodtan cseveghetsz: ennél nem kerülhet többe a hívás

2019. május 14. 18:30

2017 júniusában megszűntek az EU-n belül a roamingdíjak, most a nemzetközi hívások és sms-ek bevezetendő árplafonjai jelentik a következő lépését a távközlési szabályok uniós szintű átdolgozásának, melynek célja az elektronikus kommunikáció koordinációjának javítása és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) szerepének megerősítése. Ennek érdekében maximalizálják a hívás- és sms-díjakat, így a jövőben az uniós országok közötti telefonhívásokért percenként legfeljebb nettó 19 eurocentet, az sms-ekért üzenetenként legfeljebb 6 eurocentet kell majd fizetni - adta hírül az Európai Bizottság.

A nemzetközi hívásokra vonatkozó új szabályok a tagállamok között korábban fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak eltörölni. Az EU-n belüli vezetékes vagy mobil hívások szokásos díja eddig átlagosan háromszor olyan magas volt, mint a belföldi hívások normál díja, az EU-n belüli sms-ek szokásos díja pedig több mint kétszerese volt a belföldi üzenetekének. 

Egyes esetekben egy EU-n belüli hívás díja akár tízszerese is lehet a belföldi hívás díjának.

Egy, a nemzetközi hívásokról készített új Eurobarométer felmérés azt mutatja, hogy tíz válaszadóból négy kommunikációt folytatott valakivel egy másik uniós országban az elmúlt hónapban. A válaszadóknak azonban csak 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vezetékes telefont, mobiltelefont vagy sms-t használ, ha más uniós országban lévő személyt szeretne elérni.

A távközlési szolgáltatóknak EU-szerte értesíteniük kell a fogyasztókat az új árplafonokról. A szabályok május 15-től mind a 28 uniós tagállamban, és hamarosan Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben is alkalmazandóak lesznek. Az árplafon csak a privát használatra (azaz a magánügyfelekre) fog vonatkozni. Az árszabályozás tehát nem fogja érinteni az üzleti ügyfeleket, mivel számukra több szolgáltató is rendkívül vonzó, speciális ajánlatokat kínál.

Az Európai Unión belüli hívásokra vonatkozó árplafon bevezetése konkrét példa arra, hogy a digitális egységes piac hogyan lehet pozitív hatással a polgárok mindennapi életére. A digitális egységes piac kiépítése ez idáig 35 új digitális jog és szabadság megteremtéséhez vezetett. Összességében az új távközlési szabályok segíteni fogják az Uniót abban, hogy megfeleljen az európaiak egyre növekvő telekommunikációs igényeinek, valamint fokozni fogják az EU versenyképességét

- mondta Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm