14 °C Budapest

Holnap megszűnik a jelölés: erre figyelj a boltokban

2016. július 20. 18:36

Megszűnnek a boltokban a diabetikus polcok és eltűnik a termékekről a diabetikus jelölés július 20 után. A Cornexi táplálkozási szakértőivel összegyűjtöttük, hogy milyen következményei vannak a héten életbe lépett, új szabályozásnak, és kiknek kell ezután figyelmesebben intéznie a bevásárlását.

A diabetikus piktogramot azért szüntetik meg, mert megtévesztő lehetett: a cukorbetegek azt is gondolhatták, hogy ezekből a bármennyit fogyaszthatnak.

Szinte bizonyos, hogy van cukorbeteg a közvetlen baráti körödben, egyes becslések szerint ugyanis több mint 750 ezer cukorbeteg él hazánkban és legalább ugyanennyien lehetnek, akiknél ezt még nem diagnosztizálták, de már haladnak a cukorbetegség kialakulása felé. 

Július 20-a után minden bizonnyal több időt kell tölteni a boltokban, mivel megszűnnek a diabetikus polcok.

Vagyis a cukorbetegek diétáját segítő élelmiszereket a saját termékcsoportjuknál találod majd, közös polcon a többi hasonló kategóriájú termékkel. Persze lesznek olyan áruházak, amelyek berendeznek egészségpolcokat, ahol érdemes lesz ezután is körülnézni.

A korrekt tájékoztatás a legtöbb gyártó számára fontos. A diabétesszel élők számára a feliratok mellett a legfontosabb támpont az élelmiszereken feltüntetett átlagos tápértékjelölés. A cukortartalmat, pedig még a "no added sugar" feliratot tartalmazó müzliszeletek esetében is ajánlott ellenőrizni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

December 13-tól a gyártóknak kötelező lesz feltüntetni tápértékjelölést is termékeken (energiatartalom; zsírtartalom - ebből telített zsírsav; szénhidrátok - ebből cukrok, fehérje, só).

Sokan ennek már most is eleget tesznek, úgyhogy indulhat a "matek", hogy miből, mennyi fér bele a speciális diétába. A gyártók az eligazodást segíthetik az egészségre vonatkozó különböző állításokkal is. Ilyen például az "alacsony cukortartalmú", a "cukormentes", vagy a "hozzáadott cukrot nem tartalmazó" megjelölés. Ezek mindegyike nagy valószínűséggel beilleszthető a cukorbetegek speciális diétájába és természetesen az egészségtudatos vásárlóknak is ajánlott.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm