5 °C Budapest

Hivatalos: itt épül az új magyar IKEA

2015. június 26. 13:34

Nem rúgta fel az IKEA terveit a vasárnapi boltzár, hamarosan megkezdhetik a 3. magyarországi áruház építését Soroksáron. Sőt, ha a külföldi tesztprogram beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor akár idehaza is megjelenhetnek az ún. "order and collection", azaz rendelést leadó és rendelést felvevő pontok - tudta meg a Pénzcentrum.

Bő egy éve jelentette be hivatalosan is az IKEA Magyarország, hogy Budapest XXIII. kerületében, a soroksári bevásárló-, és kereskedelmi központ területén építik majd fel a 3. magyar IKEA-áruházat. A fejlesztés várható ütemezéséről azonban a mai napig nincs konkrét információ. Az IKEA a sajtómegkeresésekre eddig sejtelmesen csak annyit árult el:

Az IKEA harmadik magyarországi áruházával kapcsolatban jelenleg nem tudunk további információval szolgálni, de amint megszületik a döntés az építési munkálatok kezdéséről, ill. a nyitás tervezett dátumáról, küldjük majd az erről szóló tájékoztatást.

A bejelentés óta azonban sok víz lefolyt a Dunán: ugyan a 2013 januárjától érvényben lévő adóváltozásokkal (az iparűzési adó levonhatóságának sávos korlátozása érzékenyen érinthette az áruházláncot) már számolhatott az IKEA az új áruház megvalósíthatóságánál, de az idei évben debütált kötelező vasárnapi boltzáral már aligha. Mindezek fényében üdítő, hogy az IKEA Magyarország továbra is elkötelezett a projekt mellett; a Pénzcentrum megkeresésére elmondták:

"Az IKEA továbbra is elkötelezett a magyar piac iránt, és a vasárnapi zárva tartás intézménye nem befolyásolja a harmadik áruházzal kapcsolatos terveinket."

"Order and collection"

Az elmúlt napokban kapott szárnyra a hír, miszerint új kereskedelmi koncepcióval jelenne meg a nemzetközi piacon az IKEA. Mivel a fogyasztók szerint az áruházlánc egységei gyakran túl messze vannak, ezért a bútorlánc, tesztjelleggel ún. "order and collection", azaz rendelést leadó és rendelést felvevő pontokat nyitna.

A kísérleti üzleteket Norvégiában, Spanyolországban Finnországban és Nagy Britanniában tesztelik majd. A városközponthoz közelebb eső egységekben a vásárlók megismerkedhetnek a termékskálával, egyeztethetnek lakberendezőkkel, leadhatják és fel is vehetik rendeléseiket. De A boltokban természetesen kávézó is lenne, ahol vélhetően a híres/hírhedt húsgolyót is lehet majd kapni.

A kisebb áruházi egységek tesztprogram-jelleggel működnek majd Nagy-Britanniában, akárcsak Spanyolországban, Norvégiában vagy Finnországban. A magyarországi IKEA jelenleg nem tervezi kisebb áruházi egységek létrehozását

- tudtuk meg az IKEA Magyarországtól.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Viszont a bútorlánc hazai vezetése szerint, ha a külföldi tesztprogram beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor akár idehaza is megjelenhetnek az ehhez hasonló kisebb egységek.

"Az említett pilot programok eredményei alapján Magyarországon is meg fogjuk vizsgálni ezt a lehetőséget"

- mondták el a Pénzcentrum megkeresésére.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm