7 °C Budapest

Hivatalos: heteken belül rajtolhat a Spar webshopja

2019. március 27. 11:02

A közel 10 százalékos forgalomnövekedés mellett 6 új Spar megnyitásával és 17 üzlet felújításával zárta a 2018-as évet az üzletlánc - hangzott el a Spar március 27-én tartott sajtótájékoztatóján. Ahol Szalay Zsolt, a Spar ügyvezető igazgatója többek között elmondta, hogy akár már heteken belül is rajtolhat az üzletlánc webshopja.

A közel 10 százalékos forgalomnövekedés mellett 6 új Spar megnyitásával és 17 üzlet felújításával zárta a 2018-as évet az üzletlánc.

Ma nem egyszerű üzletet nyitni Magyarországon, de örülünk, hogy így is hatékonyak tudunk lenni, és folyamatosan tudunk fejleszteni

- mondta el Heiszler Gabriella, a Spar ügyvezető igazgatója. Mindez az összesített számokban azt jelenti, hogy 2018. december 31-én összesen 555 Spar üzlet működött Magyarországon, ami közel 13 000 munkavállalót foglalkoztat országszerte.

Ami nekünk különösen fontos, hogy a forgalomnövekedés mellett a beruházási volumen nagyon megnőtt Magyarországon

- tette hozzá az ügyvezető igazgató. A legnagyobb növekedés egyébként a Spar franchise rendszerében volt megfigyelhető, ezek az üzletek ugyanis gombamód szaporodtak országszerte. Ez a terjeszkedés leginkább a benzinkutakon létesülő üzleteket jelentette.

Online indulás

Ha óvatos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy hónapokon belül, de lehet, hogy már heteken belül elindul a Spar webshopja Magyarországon

- mondta el Szalay Zsolt, a Spar ügyvezetője az üzletlánc évértékelőjén. Az ügyvezető a Pénzcentrum kérdésére azt is elmondta, hogy az utóbbi években a webshop indításának legnagyobb nehézsége az volt, hogy a Spar az osztrák online mintát kívánta mindig is meghonosítani hazánkban, és ehhez idő kellett, de a tesztüzem már hónapok óta folyik.

Annyit elmondhatok, hogy csak a webshop indulása 100 fős bővülést jelent majd 2019-re a cégnél

- tette hozzá a bejelentéshez Heiszler Gabriella. Maczelka Márk azt is elmondta, hogy a SuperShop kártya birtokosok szűk köre már teszteli a webshopot Budapesten. Ami egyben azt is jelenti, hogy 5-6 sparos teherautó már most is járja a város utcáit.

Az a fránya munkaerőhiány

A Spar sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy 2018-ban közel 13 000 munkavállaló dolgozott a cégnél. Az egyes munkavállalók pedig átlagosan 7 évet töltenek az üzletek szolgálatában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez az időmennyiség ráadásul folyamatosan nő

- tette hozzá az adatokat elemezve Heiszler Gabriella. Az ügyvezető igazgató a Pénzcentrum kérdésére azt is elmondta, hogy a külföldi munkaerő magyarországi becsatornázását szinte lehetetlen vállalkozásnak tartja. Mégpedig azért, mert a magyarok jellemzően magyarul szeretnék, ha kiszolgálnák őket a boltokban. 

Emellett az is elhangzott hogy a Spar Budapest és Nyugat-Magyarországon küzdenek leginkább a munkaerőhiánnyal:

2018-at 26 százalékos fluktuációval zártunk, ami azért még mindig nem annyira örvendetes, de a legnehezebb 2016-os, 40 százalékos fluktuációs évhez képest azért jócskán javultak a számok

- tette hozzá lapunk kérdésére az ügyvezető, aki azt is elmondta, hogy szinte bár bérmunkásokat sem nagyon foglalkoztat a cég.

Ha ez első 6-8 hónapot túléljük egy új munkavállalóval, akkor hiszünk abban, hogy a későbbiekben a hűségprogramunkkal megfelelő hátteret tudunk biztosítani dolgozóink számára hosszú távon is

- emelte ki Heiszler Gabriella, aki újságíró kérdésre elmondta azt is, hogy közel 200 olyan dolgozójuk van, aki nyugdíj után részmunkaidőben visszajött dolgozni. Ez a szám egyébként hosszú évek óta stagnál, tehát a nyugdíjas szövetkezeti őrület érdemben ezt nemigen befolyásolta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem