Hihetetlen: új szuperáruházat nyithat a Lidl Budapesten

Pénzcentrum
2016. május 20. 12:30

A plázastop ellenére Lidl hipermarket épülhet a Széll Kálmán térhez közel, a Csalogány utcában - írja a Népszabadság. A lap szerint az 5500 négyzetméteres foghíjtelket még 2009-ben adta el az önkormányzat a Lidlnek, amin az OTP Ingatlan Zrt.-vel közösen kétszintes mélygarázst, a földszintre egy 1960 négyzetméteres áruházat, az emeletekre irodát, valamint 99 lakást kíván építeni.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal abeadott kérelmeket tavaly még visszadobta, idén viszont jóváhagyta, és a II. kerületi önkormányzat is kiadta az építési engedélyt. A kerületi tervtanács ugyanakkor nem volt felhőtlenül boldog a látványtervektől, mint tavaly írták, a tervezett épület hangulata és karaktere "tengerparti miliőt feltételez".

KATTINTS! Lidl boltok tucatjai estek áldozatul a kormány húzásának

A lapot megkereső környékbeli lakók attól félnek, hogy a hatalmas épülettömb leárnyékolja majd a környéket, illetve a megnövekedő autóforgalom jelentős légszennyezéssel és zajjal jár majd. Szeretnék megtámadni az építkezést, azonban a hivatalok meglátásuk szerint akadályozzák ügyféllé válásukat az engedélyezési eljárás során. Az ügyben indított eljárások még nem zárultak le hivatalosan, így a kerület által kiadott építési engedély még nem jogerős.

A beruházásra adott zöld lámpa egyébként azért is kifejezetten meglepő, mivel az elmúlt években nem igazán bántak kesztyűs kézzel a multikkal. A Pénzcentrum értesülései szerint például 2014 végéig 90 elutasító határozatot hozott az NGM (2015-től az elbírálás a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal hatáskörébe tartozik, ők pedig, arra hivatkozva, hogy ez nem közérdekű információ, nem hajlandóak kiadni a listát), és ebből

a Lidl Magyarország Bt. 28; az Aldi projektcége, a Hofer Magyarország Kft. 3; a Tesco-Global Zrt. szintén 3, míg a METRO Group Kft. 1 esetben kapott elutasító határozatot.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm