16 °C Budapest

Hiába tarolt a Suzuki, brutális a visszaesésük: így vészelte át 2020-at a magyar autópiac

2021. január 4. 11:01

Év végére nagyjából visszatornászta magát a hazai autópiac a 2018-as szintre: csupán 6,3 százalékkal kevesebb személygépkocsi állt forgalomba Magyarországon tavaly, mint két évvel korábban. Ugyanakkor a nagy gyártók komoly visszaesést könyvelhettek el: hiába ismét a Suzuki volt a legkelendőbb márka, így is több mint 10 ezerrel kevesebb modelljük állt forgalomba, ami 42 százalékos visszaesés tavalyhoz képest. A többieknél sem rózsás a kép: a 20 legnépszerűbb gyártó közül csak a Toyota, a Fiat, a Citroen és a Jeep örülhet - illetve a Volvo is nyugtázhatja, hogy szinte nullára hozta ki 2020-at.

Ahogyan azt év végi visszatekintő cikkünkben is prognosztizáltuk (akkor még csak a novemberi adatok voltak ismertek), bár a 2019-es rekordévet nem tudta megközelíteni a járvány által megtépázott magyar autópiac, a 2018-as volument megközelítették a 2020-as forgalomba helyezések. A Pénzcentrumhoz most eljutottak a Datahouse friss adatai, amelyek szerint decemberben 12713 személygépkocsi állt forgalomba Magyarországon.

Ez 21,2 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es adat, de a 2018. decemberi volumennél 31,3 százalékkal több volt. Itt érdemes megjegyezni, hogy 2019-ben az utolsó hónapban a forgalmazók igyekeztek annyi új autót forgalomba helyezni, amennyit csak lehet, hiszen 2020-tól lépett életbe az EU-s károsanyag-kibocsátási kvóta, ami súlyosan bünteti azt a gyártót, aki túl szennyező autókat állít forgalomba.

Az éves forgalomba helyezések tekintetében ugyan tavaly nem sikerült hozni a 2018-as számokat, de a 128031 forgalomba állított gépjármű csak 6,3 százalékkal volt kevesebb, mint a 2018-as adat. Ez nem olyan tragikus adat ahhoz képest, hogy tavasszal a lezárások miatt két hónapra gyakorlatilag földbe állt az autópiac. 2019-hez képest viszont elég jelentős a visszaesés: 18,9 százalékos.

Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz szét a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorában!

Ezek a top márkák

Az erőviszonyokban nem sok változás történt november óta, az évet (ismét) a Suzuki nyerte 14783 forgalomba helyzett modellel, második a Toyota 12672-vel, míg a harmadik helyre a Ford futott be 11741 forgalomba helyezéssel.

Ugyanakkor a Suzuki 2019-hez képest brutálisan visszaesett,több mint 10 ezerrel kevesebb autót állítottak forgalomba tavaly, ami több mint 42 százalékos deficitet jelent. Az első 20 legnépszerűbb márka közül egyébként kevés gyártó számolhatott növekedéssel - összesen öt múlta felül a tavalyi forgalomba helyezéseit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ezek a magyarok kedvenc autói

És akkor elérkeztünk a modellek szerinti toplistához, amely annyiból tükrözi a márkák végső eredményeit, hogy két Suzuki, a Vitara és az SX4 S-Cross vezeti a sort. Ezeket követi a cégautóként népszerű Skoda Octavia. A negyedik helyen a Fiat 500-as végzett, míg az ötödik a Dacia Lodgy lett 2020-ban. Utóbbi a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása miatt népszerű, hiszen ez az egyik olyan modell, amivel ki lehet maxolni az állami támogatást: a 7 személyes Daciát össze lehet úgy állítani, hogy konkrétan féláron, 2,5 millió forintért lehessen elhozni a kereskedésből - és ebben már extrák is vannak.

Szintén a támogatás miatt lehetett népszerű a nyolcadik helyezett Ford Tourneo is: ebből több mint 3600 állt forgalomba, míg a Lodgyból több mint 3800 darab.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm