2020. július 8. szerda Ellák

Hiába az áfacsökkentés: majdnem tizedével drágult a disznóhús


Ugyan az októberi infláció csupán 1 százalékos volt, a boltok polcain azonban érezhetően többet kell fizetni egyes élelmiszerekért.

A fogyasztói árak 2016. októberében átlagosan 1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A KSH legfrissebb inflációs jelentéséből kitűnik, hogy jelentősebb ármozgás is megindult egyes árucikkek körében. A vásárló természetesen nem az árindexet, hanem az árcédulát nézi a boltban, ezért célszerű néhány termék árát összehasonlítani az egy évvel korábbival - írja a Blokkk.com.

A sertéshús ára januárhoz képest emelkedett, igaz, a felvásárlási ár sokkal nagyobb mértékben, de az 5 százalékos áfakulcs előnye szép lassan olvadozik. A sertéscomb például több mint 8 százalékkal drágább most, mint januárban. A hazai tejárakon még nem látszik a drágulás, amire a termelők (nem alaptalanul) várnak, a sajtért viszont már többet kell fizetni. A benzin árában szépen dolgozik a magyar különadó, emiatt is drágább. A legnagyobb mértékben a fogyasztási főcsoportok közül a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak. A járműüzemanyagokért 1,6 százalékkal többet kellett fizetni a tavaly októberinél, ezzel a két éve tartó árcsökkenés megszakadt.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS