16 °C Budapest

Hetente 30 milliót kaszáltak az átverős termékbemutatók szervezői

Pénzcentrum
2016. január 2. 13:00

Elképesztő történeteket mesélt a Blikknek egy termékbemutatókat szervező férfi. Állítása szerint az átveréssel hetente 30 milliós forgalmat csináltak.

Csodatévő

termékeket árult tíz évig "szuper akciósan" az a férfi, aki arca és neve vállalása nélkül osztotta meg tapasztalatait a Blikkel.

A férfi munkatársaival elérhetetlennek hitt termékeket hirdetett éveken át elérhető áron, valójában azonban haszontalan kacatokat sóztak rá a bemutatókon átvert emberekre. Fő céljuk volt elhitetni a vásárlókkal, hogy az adott termék nélkül nem tudnak tovább élni.

Állítása szerint minden 20-25 fős csoportban legalább 5-6 embert be tudtak palizni.

A cég tulajdonosa állítólag egy gazdag ukrán üzletember volt, akinek átlagosan 30 millió forintos heti forgalmat csináltak a bemutatókkal. Ebből azután, hogy kifizette az embereit, legalább az 50 százaléka tisztán haszonként megmaradt neki - állította a nyilatkozó, aki szerint egy 1 milliós átverésből nagyjából 230 ezer forintot kapott kézhez.

Legkevésbé a hatóságoktól féltek, mert a legtöbbször közölték, hogy ellenőrizni jöttek. Ha nem szóltak, és próbavásárlást végeztek, gyakorlatilag azonnal lebuktatták magukat, mert csak őket nem kellett rábeszélni a vásárlásra, ők azonnal akarták a bóvlikat.

Így szabályozzák a termékbemutatókat

Ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk a jövőben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozásoknak, és az ilyen cégek a fogyasztóknak nem nyújthatnának fogyasztói hitelt - többek között ezt tartalmazza a csaló termékbemutatók visszaszorítását célzó javaslat, amelyet nemrég fogadott el az Országgyűlés.

A változások értelmében az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozások ügyfélszolgálatot lesznek kötelesek fenntartani, és telefonos elérhetőséget is biztosítaniuk kell. Ezzel biztosíthatóvá válik, hogy a fogyasztók élhessenek a gyakorlatban is az elállási jogukkal. Rögzítették, hogy az ügyfélszolgálati előírások betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan az ajándék vagy az ajándéksorsolás reklámja mellett az árengedmény, a kedvezmény vagy a vagyoni előny nyújtása is tilos. Jelentős mértékben ugyanis ezen juttatások miatt népszerű ez az értékesítési forma.

Tilos lesz a pénzügyi szolgáltatások nyújtása ezen bemutatókon, de a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatával összefüggésben nyújtott szolgáltatásra nem vonatkozik a tilalom. Ilyen fizetési eszköz például a fesztiválokon használt kártya.

Míg 2010-ben 228, tavaly 780 írásos panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz a megtévesztő termékbemutatók ügyében.

Magyarországon iparág épült ki arra, hogy az időseket becsapva, megtévesztve, magányosságukat kihasználva olyan termékeket adjanak el nekik "csillagászati áron", amelyekre valójában nincs szükségük. Sokszor hirdetnek ingyenességet is, de ez sem felel meg a valóságnak, hiszen végül több tízezer vagy százezer forintot húznak ki a zsebükből.

A jogszabályváltozás kezdeményezői szerint elsősorban a védtelen, naív idős embereket védi az új törvény. A tisztességtelen árubemutató szervezők ugyanis a nyugdíjasokat tartják jó vevőknek, mivel tőlük könnyen letiltható a felvett hitel törlesztő részlete. Miután a jövőben a bemutatókon nem lehet hitelt kínálni, ez a veszély megszűnik.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem