7 °C Budapest

Heteken belül apa lesz Gönczi Gábor: olyat tett, amit sosem gondolt volna

2016. november 5. 16:15

Már rutinosan vásárol a bababoltban Gönczi Gábor, néhány hét múlva megszületik a kisfia. A kis trónörökös érkezésére felkészültek, kész a gyerekszoba, és minden szükséges holmit beszereztek. A gyermekvállalás viszont minden szépsége mellett egy igen költséges dolog. Utánajártunk, mennyit költenek ilyenkor a magyar családok.

Hatalmas a drukk a babavárás utolsó heteiben, Gönczi Gábor és párja Ildikó néhány hét múlva már a kezében tarthatja a kis trónörököst. A Tények műsorvezetőjét a közelgő apaszerep teljesen megváltoztatta, és ezen maga is meglepődött. Néhány hónapja még megilletődve lépett be a bababoltba, ma már viszont egyre rutinosabb vásárol ott. Múlt héten beszerezte az utolsó szükséges holmikat, és a kiságyat otthon ő szerelte össze.

Nem vagyok egy ezermester, de mindig tudom, hogy melyik barátomhoz forduljak, ha valami tönkremegy a lakásban. Nem véletlenül, hogy nem technikából voltam jó, hanem irodalomból, ez sok mindent elárul rólam. A kisfiam szobájában azonban sok mindent egyedül szereltem össze" 

- mondta a híradós a Hot! magazinnak. Hozzátette, eredetileg csak egy gyerekszoba kialakítása volt tervben, végül az egész lakást felújították.

Az első 7 év 3 millióba is kerülhet?

A babavárás nagy változást hoz minden pár életében, a gyerekszoba kialakítása, a szükséges holmik megvásárlása közben készülnek a nagy feladatra, és tervezgetik, miként is fognak majd családként működni. Manapság egyre később vállalnak gyermeket a magyar fiatalok, ebben a megfelelő pár, az érzelmi érettség mellett az anyagi helyzet a meghatározó a KSH kutatásai szerint. Az elmúlt négy évben viszont 15 százalékkal javult a gyermekvállalási kedv a magyaroknál. 

Tény, hogy nem olcsó dolog a gyermekvállalás. Az orvosi vizsgálatok, a terhesvitaminok, az egészségesebb életmód, a kórházi díjak alkalmanként akár több tízezer forintos terhet jelenthet a családok számára, és akkor még egyetlen babaholmit sem vettek. Már a baba megszületése előtt több százezer forintos a kiadás. És még ehhez hozzájöhet a babakocsi, kiságy, ruhák, bútorok, stb. 

Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint a szülők csecsemőkorban átlagosan havi 25-35 ezer forintos kiadással számolnak, ezt teljes mértékben a kicsire költik.

Ráadásul ez az összeg később még magasabb lesz, mivel a tapasztalatok szerint a gyermek növekedésével a költségek is egyre nagyobbak lesznek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A gyermek első hét évében akár 2,5-3 millió forint kiadást is jelenthet a családi kasszának. 

Az viszont tény, hogy a gyerekek számának növekedése nem feltétlenül többszörözi meg a kiadásokat. Míg az első babának mindent meg kell venni: babakocsit, kiságyat, ruhákat, addig a második, harmadik, vagy akár a negyedik érkezése már nem jelent ekkora költséget, hiszen nem kell mindenből újat venni, örökölhetik egymástól a gyerekek a bútorokat, ruhákat, játékokat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm