17 °C Budapest

Hatalmas beruházás az Aldinál: sosem költött még ennyit

2017. július 3. 13:02

Soha nem látott beruházásra készül az Aldi: 5 milliárd eurót költene világszerte üzletek felújítására - tudta meg a Bild am Sonntag.

A német diszkontlánc, az Aldi North több mint 5 milliárd eurót költene világszerte az üzletei felújítására, ami minden idők legnagyobb beruházási projektje lenne a cégnél. A Lidl nagy riválisa az európai kiskereskedelemben már valóságos óriássá nőtte ki magát és most a brit, illetve az amerikai piacon terjeszkedik, a helyi szereplők nagy bánatára.

Az Aldi North a meglévő készpénzállományából finanszírozná az üzletek megújítását, nem pedig hitelből.

Egyelőre a projekt még a céget irányító három alapítvány egyikének jóváhagyására vár. Az Aldi alapítása egy német testvérpár, Karl és Theodor Albrecht nevéhez fűződik, akik két diszkont láncot hoztak létre Németország északi, illetve déli részének kiszolgálására 1962-ben. Később megkezdődött a nemzetközi terjeszkedés, Európa-szerte, illetve az Egyesült Államokban és Ausztráliában is nyitottak üzleteket. Theodor Albrecht három alapítvány kezébe helyezte az Aldi North irányítását, amelyek közül mind a háromnak el kell fogadnia a stratégiai döntéseket.

Az Aldi North testvércége, az Aldi South szintén teljes lendülettel beveti magát a versenybe: a múlt hónapban jelentette be, hogy 3,4 milliárd dollárt fordít arra, hogy amerikai üzletei számát 2500-ra növelje a következő öt évben.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem