7 °C Budapest

Frissítsd fel a ruhatárad: nem kell vagyonokat költeni az álomgardróbra

2019. május 15. 12:29

Lassan beköszönt a nyár, ez sokak számára azt is jelenti, hogy itt a gardróbfrissítés ideje. Érdemes átnézni a ruhatárat, kiszortírozni az általunk nem használt darabokat és végiggondolni, mi az, amire azonban szükségünk lenne. Tippeket adunk, mire érdemes figyelni a ruhatár átvizsgálása során és segítünk abban is, hogyan érdemes pakolni, hogy lehet a legjobban kihasználni a rendelkezésre álló teret.


Hamarosan beköszönt a nyár, vagyis ideje átnézni és rendszerezni a ruhatárat: eltenni a melegebb, téli-kora tavaszi darabokat és elővenni a nyáriasabb ruhákat. Hogy miért érdemes erre időt és energiát fordítani? Ha rendesen, kimosva, összehajtva, megfelelően tesszük el a jelenleg nem hordott ruhaneműt, akkor megóvjuk azt a molyoktól, portól. Így pedig állapota is kitűnő marad, vagyis nem kell újabb ruhákra pénzt áldozni. Úgy tűnik, ez fontos a magyaroknak, ugyanis a statisztikák szerint viszonylag kevés pénzt költünk ruhaneműre és cipőkre.

A háztartások 2016-ban 395,4 milliárd eurót költöttek el a különböző ruhákra és cipőkre - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat 2018-ban közzétett adataiból. Magyarország a költéseket tekintve a sor végén kullog: az átlagos magyar fogyasztók 2016-ban mintegy 62 ezer forintot költöttek ruházkodásra.

Az a KSH, a háztartások fogyasztását bemutató kiadványából jól látszik, hogy a magyarok többsége a ruházkodáson spórol: 2017-ben ezekre a cikkekre az egy főre jutó havi kiadások 3,3 százalékát költötték, ez akkor 2364 forintot jelentett. 2018 első félévében az összeg valamelyest nőtt: 2550 forint ment el ruhákra és cipőkre havonta.

Ha vásárolnod kell, vásárolj tudatosan

A nyár beköszöntével érdemes átnézni otthon a gardróbszekrényt, kiszortírozni az általunk nem hordott darabokat - amiket aztán vagy felajánlhatunk jótékony célra, vagy akár el is adhatjuk - és összeszedni, mi az, ami viszont hiányzik a ruhatárunkból.

Az első teendőnk tehát, hogy pakoljunk ki mindent a szekrényünkből, nézzük át, és válogassuk ki a ruhákat az alábbi szempontok szerint:

  • pakold külön azokat, amik kiváló állapotban vannak, de valamiért nem hordtad őket,
  • pakold külön azokat, amik kinyúltak, kiszakadtak, tönkre mentek,
  • pakold külön a melegebb, téli-kora tavaszi holmikat.

Ezt követően nézd át az első kupacot és szedd össze azokat, amiket esetleg még hordanál. A többi ruhát kimosva, összehajtva eljuttathatod valamely segélyszervezetnek, vagy elviheted egy adományboltba, ahol a neked már nem kellő ruhákat, cipőket, táskákat eladják.
Te magad is pénzzé teheted a holmikat, akár online, akár közösségi vásárokon. Ha valaki csak pár holmiját értékesíti, adót sem kell fizetnie.

A NAV tájékoztatása szerint a magánszemélynek - kivéve, ha a bevételt egyéni vállalkozóként szerzi meg - nem keletkezik adómentes jövedelme az értékesítés(ek)ből, ha az év során az így szerzett bevétele nem haladja meg a 600 ezer forintot. Nem kell szja-t fizetnie akkor sem, ha az év során az ingó vagyontárgyak értékesítéséből származó jövedelem (vagyis az igazolt, elszámolható költségekkel csökkentett bevétel) nem haladja meg a 200 ezer forintot.

Ha megvan a válogatás, jöhet a pakolás!

Ha kiválogattad a holmikat, jöhet a pakolás. Ma már nem pénzkérdés az álomgardrób megvalósítása.

A hálószobába tökéletes választás lehet egy gardróbszekrény. Óriási a választék, kisebb szobába is lehet már két ajtós változatot találni, és hiába adott a méret, az elrendezés szabadon variálható, át lehet helyezni a polcokat, akasztókat, akár cipőtartónak is lehet benne hely

 - írta megkeresésünkre a KIKA Magyarország, amely elárulta, kisebb tolóajtós szekrényt már 34 900 forintért lehet náluk vásárolni, a 188 centiméter magas, 74 centiméter széles változat is beszerezhető 49 900 forintért. Ha valakinek nagyobb a hálója, akkor már 67 900 forintért kaphat két ajtós, 175 centiméter széles, 197 centiméter magas gardróbszekrényt is.

Ha kisebb a rendelkezésre álló tér, érdemes olyan szekrényt választani, amelyben akasztós és polcos rész is található és fiók is van benne. Ilyen 3 ajtós gardróbszekrényt nálunk már 29 900 forintért lehet kapni

 - jegyezték meg.

Forrás: KIKA

Pakolj okosan!

Rengeteg minden elfér egy kisebb szekrénybe is, ha okosan pakolunk. Érdemes az évszakban nem használt ruhákat például vákuumos ruhazsákba csomagolni, majd az összes így eltett ruhát egy nagyobb tároló zsákba helyezni. Ha nem férünk a szekrénybe, akkor - megfelelően védve a holmikat - az ágy alá is pakolhatunk.

Beszerezhetünk ágy alatti tárolókat, de vásárolhatunk akár vákuumos tároló dobozokat, amelyek megvédik az abban lévő dolgokat a porosodástól és a molyoktól, sőt, egy esetleges beázás esetén még a víztől is

 - javasolja a KIKA bútoráruház. A cég megjegyezte, vákuumos ruhatartó-szettet is érdemes beszerezni, amely alkalmas lehet olyan, általában ritkán hordott darabok tárolására, mint az öltöny vagy kosztüm, melyek jó, ha ott lógnak a szekrényben, és a zsák szintén védelmet nyújt a por és moly ellen a drágább, alkalmi ruhák számára.

A téli cipők tárolására már pár száz forintért beszerezhetünk műanyag tároló dobozokat, melyeket szintén elhelyezhetünk a gardróbban vagy az ágy alatt, ha az eredeti dobozuk már nincs meg, Ha nagyobb az előszoba és nagy a család, akkor érdemes vásárolni egy nagyobb cipős szekrényt, ami színében, anyagában harmonizál az előszoba szettel. Utóbbiból hatalmas a választék, tényleg mindenki találhat számára kedvező összeállítást: van, amelyikhez zárt szekrényrész tartozik, ahol a kabátok, pulóverek kaphatnak helyet, van, amelyik 8-10 akasztóval van felszerelve, és akad olyan is, amelyben akár 10-15 pár cipőt is el lehet helyezni.

Akasztós, cipős szekrényes, tükörrel is felszerelt szettet már 20 900 forintért kaphatunk a bútorláncnál, 3 ajtós cipős szekrényt 15 990 forintért szerezhetünk, míg 4 ajtós modellt 19 990 forintért vásárolhatunk. A hálóban lévő tévéállványt is használhatjuk tárolási célokra, és érdemes beszerezni több funkciós bútordarabokat: például levehető tetejű puffot vagy kisasztalt, aminek belsejébe nyugodtan pakolhatunk.

Összességében egy új gardróbszekrény és egy kb. 12 pár cipő tárolására alkalmas cipős szekrény beszerezhető 45 800 forintból.

Aki most tervezi megejteni a gardróbfrissítést, annak érdemes ellátogatnia a KIKA-ba, mert május 18-19-én 14 százalék kedvezményt adnak minden termékre, vagyis a fentinél is kedvezőbb áron lehet hozzájutni a bútordarabokhoz, tárolóeszközökhöz.

Támogatott tartalom
A cikk megjelenését a KIKA Magyarország támogatta.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm