8 °C Budapest

Fontos változás Valentin-napon: a legtöbben már ezt adják ajándékba

Pénzcentrum
2020. február 13. 18:25

A Valentin-napi költések 17 százalékkal, az azt megelőző készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 százalékkal növekedett az elmúlt három évben.

A Mastercard adatai azt is mutatják, hogy a hagyományosabb Valentin-napi ajándékokkal szemben - mint például a virág vagy az ékszer - a legtöbb vizsgált országban mára egyre népszerűbb meglepetések az élmények. A hotelfoglalások összértéke például 22 százalékkal nőtt, repülőjegyre pedig összességében 13 százalékkal költünk többet ebben az időszakban (a vizsgált 53 országban összesen 2,2 milliárd dollár értékben). A Valentin-napi éttermi költések összértéke 16 százalékkal nőtt az elmúlt 3 évben, 2019-re elérve a 3,4 milliárd dollárt. Ezzel szemben a hagyományos ajándékokra fordított összeg növekedése lassul, az utóbbi három évben csupán 4 százalék volt.

Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója elmondta: “Magyarországon azt látjuk, hogy számottevően az utóbbi néhány évben indult be a Valentin-napi vásárlás: az elmúlt 3 évben összesen 48 százalékkal nőtt a vásárlások összértéke. Tavaly február 14-ét megelőzően a magyarok 33 százalékkal költöttek többet ékszerre, mint 2017-ben, de a virágboltokban volt igazán megdöbbentő a növekedés: 163 százalék. Tudjuk, hogy a magyarok szeretnek terített asztalnál ünnepelni: 2019-ben közel 3,5 milliárd forintot fizettünk ki éttermekben Valentin-nap környékén, ami 82 százalékos növekedést jelent az elmúlt három év során."

Mindent összevetve Magyarországon egyre többet áldozunk a kedvesünkre Valentin-nap alkalmából. Tavaly közel 12 milliárd forintot költöttünk el, ez 2,4 millió szerelmessel számolva átlagosan 4,800 forintot jelent fejenként.

Az internetes vásárlás térnyerése Valentin-nap körül is megfigyelhető. Az elmúlt három évben az online tranzakciók száma 57 százalékkal kal nőtt, míg a hagyományos üzletekben az egyérintéses fizetés tarol: 175 százalékos növekedést ért el 3 év alatt. A Mastercard adatai kimutatták, hogy a Valentin-nap megtervezése is egyre tudatosabbá válik. A vásárlások jellemző időpontja minden eddiginél korábbra került, az utolsó pillanatos tranzakciók száma pedig visszaesett. 2019-ben február 11-én vásároltak a legtöbbet, míg 2018-ban még február 12-én tetőzött a készülődés, 2017-ben pedig a legtöbben még az utolsó napon, február 13-án vásároltak meglepetést. Érdekesség, hogy míg világviszonylatban tehát egyre korábbi időpontra esnek a Valentin-nappal kapcsolatos vásárlások, a magyarok továbbra is az utolsó utáni pillanatra tartogatták a vásárlást: a többség 2019-ben február 15-én gondoskodott az ajándékról.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem