8 °C Budapest

Fontos változás a bankkártyáknál: ezt minden magyarnak tudnia kell

2018. január 17. 11:31

Január 13-tól módosultak a pénzforgalmi jogszabályok, emiatt sorra törölték el a bankok a bankkártyák letiltásakor korábban felszámolt díjakat - szúrta ki a Pénzcentrum. A változás jelentős, hiszen sok banknál 10 ezer forintnál is többet kellett fizetnünk, ha a kártya elvesztése/ellopása esetén azt szerettük volna letiltatni. Az alábbiakban néhány bank kondíciós listája alapján megnézzük, hogy milyen költségekkel kell számolnia annak, aki valamely okból kifolyólag most szeretné letiltatni a bankkártyáját.

Mi is megírtuk, hogy január 13-án több bankkártyával kapcsolatos szabály is az ügyfelek javára módosult. A most életbe lépett változások következtében nagyobb védelmet élveznek a kártyákat használó ügyfelek.

Az egyik legkedvezőbb módosítás, hogy a kártya ellopása, elvesztése esetén 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amit az ügyfélnek kell állnia, szemben az eddigi 45 ezer forinttal. A másik fontos változás, hogy ezentúl a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség-, vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál.

Ez nem kis dolog, ha belegondolunk, hiszen korábban, ha mondjuk valakinek ellopták a pénztárcáját, akkor nemcsak a tárcában tartott értékektől, okmányoktól mondhatott búcsút, de sok bank ügyfelének 10 ezer forintnál is nagyobb költsége keletkezett a kártya letiltása és újrarendelése következtében.

Ráadásul, ha csak egy kártyával rendelkezik az ügyfél, akkor ilyen esetben hozzá sem fér a számláján lévő pénzhez, a pénztári kifizetésnek pedig magasabb díja van, mint az ATM-es készpénzfelvételnek. Továbbá, ha a kártyájával együtt vesztette el az okmányait is, akkor ez sem fog olyan egyszerűen menni, hiszen a pénztári kifizetésnél igazolnunk kell a személyazonosságunkat. Tehát egy pénztárca elvesztése már önmagában éppen elég sok kellemetlenséggel jár, de ezen most valamelyest enyhít a bankok új díjszabása.

Lecserélnéd a bankodat?

Nemrég mi is írtunk róla, hogy éves szinten már számottevő összeget is megtakaríthatsz azzal, ha időnként számlacsomagot, akár egyenesen bankot váltasz. A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a számodra legkedvezőbb számlacsomagot. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 150 000 forintos havi jóváírást vettünk alapul. A számlacsomagok első éves díjának rangsora alapján előkelő helyen áll a Gránit Bank (0 forintos első éves díj), a Sberbank (2 880 forintos első éves díj) és az UniCredit Bank (3 000 forintos első éves díj) ajánlata. További banki ajánlatokért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Fontos, hogy a költségmentesség magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj maradhat, akár nőhet is. Ennek ellenére most sok bank elengedte a tiltási díjat is, illetve a kártyapótlás díja is alacsonyabb lett, mivel a bankok legfeljebb a pótlással járó tényleges költséget számíthatják fel.

Mennyivel lett olcsóbb a kártyák letiltása?

A K&H Bank korábban 13 777 forintért tiltotta le a dombornyomott kártyákat, ez a díj azonban már magába foglalta a pótkártya díját is. A tiltási díj lenullázódásával maradt a pótkártya díja, ami alapesetben 1 903 forint. A korábbi hirdetmények alapján korábban a tiltással együtt automatikusan megtörtént a pótkártya megrendelése is. Ez most megváltozott, pótkártyát csak akkor rendel a bank, ha azt az ügyfél kifejezetten kéri.

Az FHB Banknál eddig 11 724 forintért tilthattuk le a dombornyomott kártyákat, a pótlás díja pedig 3 696 forint volt a MasterCard, és 3 239 a Visa Classic esetében. A pótlási költségek most 1 435 illetve 986 forintra csökkentek, a tiltás pedig díjmentes.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az MKB Banknál 10 900 forint volt korábban a letiltás díja. Ez a díjtétel most ennél a banknál is megszűnt, viszont itt a kártya pótlásáért sem kell fizetnünk, amennyiben a csere oka letiltás (egyéb esetben 4 350 forintért cserélnek dombornyomott kártyát).

Ugyanakkor nem mindenhol történt ilyen nagy változás: az OTP-nél például eddig is, és ezután is 6 088 forintért tiltják le a dombornyomott bankkártyákat.Ugyanakkor a pótkártyák díjai itt is csökkentek: a dombornyomott MasterCard és a Visa Classic pótlása is 3 629 forintba került eddig, ezentúl azonban csak 1 374 illetve 1 386 forintot kell ezekért fizetni a legnagyobb hazai banknál.

Örülhetnek a vállalati ügyfelek is

A változás nem csak a lakossági, hanem a vállalati ügyfeleket is érinti: a héten sorra jöttek ki a bankok megújított hirdetményei az új kondíciókkal. Ezentúl díjmentesen tilthatják le bankkártyájukat például az Erste, az MKB, az FHB és a Raiffeisen Bank vállalati ügyfelei.

Azonban az üzleti bankkártyák letiltása sem lett mindenhol díjmentes, például a MagNet Banknál és az OTP-nél továbbra is fizetnünk kell a kártyák érvénytelenítéséért.

Láthattuk tehát, hogy sok bank esetében jelentősen, több ezer forinttal csökkent ennek a kényszer szülte szolgáltatásnak a díja.

 Fontos azonban, hogy az ügyfeleknek továbbra is be kell tartaniuk a kártya használatának biztonságai szabályait. Ilyen szabály például, hogy a felírt PIN-kódot ne tartsuk a kártyával együtt, illetve ne is áruljuk el másnak a kódunkat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem