6 °C Budapest

Fogyasztóvédelem: így trükköznek a webáruházak leggyakrabban

Pénzcentrum
2014. november 10. 10:01

Tavaly 185 webáruházat ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), ezek közül 129-nél bukkantak valamilyen visszaélésre - írja a Napi Gazdaság.

A szabálytalanságok jellemzően a tájékoztatás hiányára vonatkoznak, illetve az elállási jog (a termék visszaküldésének lehetősége) alkalmazásakor tanúsított vállalkozói magatartás is gyakran kifogásolható. A NFH tapasztalatai szerint utóbbi három tipikus félrevezető feltételben szokott megnyilvánulni:

  • az egyik, amikor a webáruház kiköti, hogy a vevő a visszaküldés garanciáját csak akkor érvényesítheti, ha az adott árucikket eredeti dobozában, csomagolással együtt adja át az eladónak,
  • a másik kapcsán a termék személyes átvételét szabják az elállási joggal élés feltételéül,
  • míg a leginkább elterjedt szabálytalan eljárás a jótállási igény jelzéséhez a vásárláskor kapott nyugta bemutatását írja elő

- mondta el a lapnak Kathi Attila, az NFH kabinetvezetője.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem