9 °C Budapest

Filléres kínai gyerekjátékokkal kaszálnak a magyar játékboltok

2017. december 17. 10:00

A karácsonyi ajándékozás abszolút győztese a játékpiac, hiszen a gyerekek megajándékozása kihagyhatatlan része az ünnepeknek.A klasszikus játékboltok mellett azonban egyre inkább látható a webshopok térhódítása.

A statisztikák szerint a játékboltok sem ússzák meg a boltszám csökkenését, hiszen 2013 végén még 823 szakboltban válogathatott a vásárló, 2017 derekán már csak 775-ben. A szakboltok mellett ott vannak persze azok a nagyáruházak, például hipermarketek, élelmiszerdiszkontok, melyek a karácsonyi ajándékvásárlás időszakában megtoldják a játékkínálatot, nem is kicsit. Sok kisebb bolt is játékkal színesíti az év végi kínálatát. De a kínai piacok is nyomulnak, az pedig köztudott, hogy

bárhol is vásárol a család játékot, azok zöme Kínában készül. Csak az nem mindegy, milyen a minősége és vajon adnak-e nyugtát a vásárláskor.

Nem meglepetés, hogy a legtöbb játékbolt a fővárosban található, pontosan 239 darab, Pest megyében pedig 100 (a KSH első félévet összesítő adatai szerint). Ezzel a főváros egymaga veri a többi országrészt, hiszen a Dunántúlon 226, míg Észak-Magyarországon és az Alföldön együtt számolva 210 a játékszakboltok száma - áll a blokkk.com közleményében.

A legtöbb játékbolt a fővárosban egyébként a hatodik kerületben található 26 fellelhető üzlettel. A tizenegyedik kerületben 22 játék szaküzlet található, második a sorban. És talán nem véletlen, hogy a fővárosi kerületek sorában dobogós a nyolcadik kerület 21 szakbolttal, melyekből legalább néhány a Józsefvárosi piachoz kötődhet. Ennyi van egyébként a kilencedik kerületben is. A huszonkettedik kerületben lakóknak viszont nehezebb játékboltot találniuk a közelben, mivel mindössze egy található itt. Ezeken felült azonban már bőven a kapun dörömböl a web, ahol se vége, se hossza a játékot kínáló webáruházaknak.

A jákékpiacot a nagyok viszik

A játékpiac nagysága 65-70 milliárd forint körüli szintre kúszott fel az elmúlt években, ennyire becsülhető a nagysága. A játék szakboltok, a különféle nagyáruházak, a kínai piacok, boltok mellett megugrott ebben a körben is a webvásárlás. A karácsony, az utolsó negyedév pedig a piac felét hozza, így megkockáztatható, hogy a karácsonyi ajándéklistán dobogós a játékpiac, az egyik legnagyobb szelete az ajándékoknak pedig a játék.

A legnagyobb játékkereskedő a Regio, a többiek viszont hozzá képest jóval leszakadtak a sorban, az árbevételt tekintve. Néhány véletlenszerűen kiválasztott, viszonylag kisebb játékkereskedő is mutatja, hogy mennyire széthúzódott a játékboltok mezőnye.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A forgalmazók többsége egyébként ott van a weben is. Így az itt bonyolított játékvásárlás is szépen növekedik. A játékot más árucikkek mellett értékesítő hipermarketek, más nagyáruházak játékeladásairól nincs nyilvános információ, de becslések szerint a játékpiac 20 - 30 százalékát azért elviszik. Különérdekessége ennek a piacnak, hogy fogyasztóvédelmi szempontból rendkívül kényes a helyzet. A minőségi, termékbiztonsági előírások rendkívül szigorúak, ami sok magyarázatot nem igényel.

A fogyasztóvédelem honlapján felsorolt veszélyes termékek jelentős része játék, vagy éppen gyerekruha, melyek forgalmazását meg is tiltotta a hatóság. A gyerekjáték vásárlásakor nagyon oda kell figyelniük a szülőknek arra, mit is vásárolnak valójában.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm