Figyelmeztetnek a fogyasztóvédők: így nagyon megjárhatod a netes vásárlással

2020. november 18. 14:28

A kézhezvétel után rögtön ellenőrizzük a csomag és a benne lévő termékek sértetlenségét. Az átvételt követően nem áll módunkban reklamációt elfogadni - áll az egyik legnagyobb webáruháztól online vásárolt termék nyugtáján. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint egyszerűen tisztességtelen ez a kijelentés és - nem utolsó sorban - a jogszabályokba ütközik. Indul a karácsonyi nagy bevásárlási roham, és minden bizonnyal ez idén még inkább online történik.

Azonban az ilyen és ehhez hasonló átveréseket egy egyszerű próbavásárlással már rég ki lehetett volna szűrni. Sok fogyasztó, ha egyáltalán elolvassa, mi szerepel a nyugtán megijed: vagy azért, mert a kicsomagolás után olvasta el, vagy azért mert szeret olvasni és rögtön a termék kézhezvételét követően tette meg. De teszi is fel rögtön a kérdést: most minden olyan fogyasztói jogtól elesik, amiket esetleg már megtanult(?): hogy például elállhat a szerződéstől, hogy kicserélheti a terméket - sorolja közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Azaz élhet egyrészt a távollévők között kötött szerződésre vonatkozó elállási jogával 14 napon belül vagy érvényesítheti a hibás teljesítésből eredő jogait.

Egyszerűen a tény az, hogy a vállalkozás nem zárhatja ki a reklamáció jogát!

- húzta alá a szervezet. Sokszor lehet azt hallani, hogy tudatos fogyasztóként kell viselkednie az átlag magyar fogyasztónak is.

De azt gondoljuk, hogy eljött az az idő, vagy el kellett volna már régen jönnie, hogy a fogyasztóvédelemért felelős hatóság, ha kell jogszabály változtatásokkal ténylegesen is védje a fogyasztókat! Hasonlóan a vállalkozásokat tömörítő és azok érdekeiket képviselő kamarai szervezetnek, szervezeteknek is mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy megköveteljék a vállalkozásaiktól a fogyasztóbarát magatartást, pontosabban ebben az ügyben a jogszabályoknak megfelelő eljárást, vagy ha nincs erejük ehhez, akkor egyszerű ajánlásokkal segítsék a fogyasztók érdekében is a vállalkozásokat.

- tették hozzá.

Vállalkozások nélkül nincs fogyasztóvédelem

Tisztességtelen vállalkozások ezt egyszerű figyelmezetéssel vagy bírsággal most megússzák, megúszhatják az ilyen vagy ehhez hasonló ügyet, ügyeket. Pedig egyszerűen be kellene azokat zárni. Gondoljunk bele, mi történik a fogyasztóval, ha néhány napot már késedelembe esik egy számla kifizetéssel: azonnal kamat, plusz egyszeri költség, majd jön a szolgáltatásból való kizárás.

Nem jó ez így, nincs tényleges XXI. századi fogyasztóvédelem, ha ilyen eset elő tud fordulni

- írta a FEOSZ.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mire figyeljünk online vásárlás esetén?

Első és legfontosabb, hogy tisztában legyenek a fogyasztók azzal, hogy kitől vásárolnak. Hangzatos webáruháznév mögött mindig kell lennie konkrét cégnek, pontos székhelycímmel, telefonszámmal, adószámmal. Ha ilyet nem találnak a fogyasztók, akkor arról a weboldalról inkább ne vásároljanak, mert könnyen átverhetik őket.

Tőled mennyit von le a bank úgy, hogy észre sem veszed? Nézd át, van-e kedvezőbb számlacsomag, mint a tiéd! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Internetes vásárlás esetén speciális többletjogok illetik meg a vásárlót, így ha meggondolta magát a vásárlást illetően, nem tetszik neki a termék, akkor a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, akkor is, ha a termék hibátlan. Fontos hangsúlyozni, hogy az elállást írásban, igazolható módon szükséges a fogyasztónak megtennie, illetve saját költségén kell a
megrendelt árut a vállalkozásnak visszajuttatnia. Nem csak a vételárat jogosultak visszakapni ebben az esetben, hanem a teljes kifizetett
összeget beleértve az eredeti szállítási költséget is, ha volt ilyen.

Ha hibás a termék, akkor internetes vásárlás esetén is ugyanazok a szavatossági jogok illetik meg a fogyasztókat, mintha üzletben
vásároltak volna. Ennek megfelelően kérhetik elsősorban a termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban pedig vételár-leszállításra
vagy a teljes vételár visszatérítésére illetve a kereskedő költségén történő kijavíttatásra jogosultak. Ezen igények a karácsonyi időszakban
leárazott, akciós termékekre is vonatkoznak - ha a vásárláskor a vevő nem tudott a hibáról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm