11 °C Budapest

Felborult a sorrend: ezek most a legkelendőbb okostelefonok a piacon

MTI
2020. november 2. 10:32

A Xiaomi először megelőzte az Apple-t, miközben feltörekvő piacokon nőtt, míg Kínában és Nyugaton csökkent a kereslet az okostelefonokra. Meglepő folyamatokat mellett esett vissza 1,3 százalékkal az eszközök piaca világszerte a harmadik negyedévben.

A vártnál jelentősen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében. Az IDC honlapján szereplő adatok szerint a szeptember végével záródott három hónapban 353,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami mindössze 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Elemzők ugyanis ennél jóval nagyobb, 9 százalékos esésre számítottak.

Ennek oka lehet a jelentés szerint, hogy a vártnál jóval gyorsabban nőtt a kereslet olyan feltörekvő piaci országokban, mint India, amelynek az okostelefon-piaca a második legnagyobb a világon. Ezzel szemben épp Kínában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent az okostelefon-eladás a harmadik negyedévben.

A piackutató számításai szerint a Samsung visszaszerezte elsőségét, miután az előző, második negyedévben a második helyre csúszott vissza a kínai Huawei után.
A harmadik negyedévben a Samsung 80,4 millió okostelefont adott el, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az amerikai szankciók sújtotta Huawei eladásai 22 százalékkal, 51,9 millió készülékre csökkentek. A harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 22,7 százalék, a Huawei-é pedig 14,7 százalék volt.

Az ugyancsak kínai Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése a harmadik legnagyobb lett a világon 13,1 százalékkal. A kínai cégnek ezzel először sikerült megelőznie az amerikai Apple céget, amelynek az értékesítése 10,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedése 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem