14 °C Budapest

Falakba ütközne a teljes plázabezárás: ezt tudni most a tervekről

2021. március 4. 08:58

Egyelőre a kormány nem egyeztetett a plázákkal, azok bezárása ügyében - írja az Index.

Az utóbbi időben nem zajlott egyeztetés a döntéshozók és az érintetteket képviselő Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) között az esetleges további szigorításokról

- mondta el a lapnak Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. Azt ugyanakkor tudni, hogy a plázák vezetői a napokban folyamatosan a szövetséget kérdezik, hogy ők rendelkeznek-e már bővebb információval, várható-e a közeljövőben újabb korlátozás a plázák működésében.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára ugyanakkor azt is felvetette, hogy a teljes plázazár valószínűleg nem valósítható meg, miután az összesen 138 magyar bevásárlóközpont szinte mindegyikében található létfontosságúnak számító élelmiszerüzlet, gyógyszertár, posta, bank és drogéria. Ezek sokszor különböző szinteken vagy akár épületekben, tömbökben foglalnak helyet, így nyitva kell tartani az összes plázafolyosót, bejáratot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem