11 °C Budapest

Ezt minden magyar szülőnek tudnia kell: így spórolhatnak a sulikezdésen

2018. augusztus 9. 12:00

Meddig jó az előző tanévi matrica? Mire kell ügyelni a nagybevásárlások során iskolakezdéskor? Visszaveszik-e az új iskolatáskát, ha az nem tetszik a tanulónak? Kötelező-e majd osztálypénzt fizetni? Korlátlan az az állami balesetbiztosítás, ami jár a 3-18 év közötti gyermekekre? Egy sor kérdés, ami most foglalkoztatja a szülőket.

A Budapesti Békéltető Testület összeállította az iskolakezdéskor tanúsítandó körültekintő magatartásról szóló ajánlását. Ezek mind segíthetnek abban, hogy több maradjon a családok, hallgatók pénztárcájában, és tudatosabban vágjanak neki a közelgő tanévnek.

Ajánlások a szülőknek

1. Számoljanak a szülők azzal, hogy az iskolák konkrétan és részletekbe menően meghatározzák a tanulók számára tanévkezdéshez szükséges tanszereket (például: füzeteket, írószereket), beleértve ezek pontos tulajdonságait is (típus, méret, szín, stb.) Jelentős összegeket is spórolhatnak, ha tudatosan járnak el és nem ugranak rögtön a legelső, velük szembe jövő leárazási akcióra! A legolcsóbb, egyszersmind legjobb minőségű ajánlatok felkutatásában nagy segítséget jelenthetnek az internetes árösszehasonlító oldalak!

2. Ha interneten szerzik be a tanszereket, még akkor is meggondolhatják magukat tizennégy napon belül az átvételtől számítva, amennyiben az iskolatáska, tornacipő vagy épp a tornaruha nem tetszik a gyermeknek. Ez azonban már nem igaz a bolti vásárlásokra (kivéve, ha a kereskedő nem tett önkéntes vállalást).

3. Az akciósan vett, de hibás tanszer miatt is ugyanúgy lehet reklamálni a kereskedőnél!

4. Ügyeljenek a szülők az ingyen használatra megkapott tankönyvek épségének, eredeti állapotának megőrzésére, máskülönben előfordulhat, hogy kártérítést kell az iskolának fizetniük.

5. Tartsák észben, hogy a diákigazolványokon az előző tanévi matrica még érvényes 2018. október 31-ig! Miután ez lejárt, ezt követően már csak a diákigazolványra felragasztott és már az új tanévre szóló matricával vagy ideiglenes diákigazolvánnyal lehet a kedvezményeket igénybe venni!

6. Számoljanak a szülők a nemvárt balesetek, betegségek lehetőségével is, mérjék fel a lehetőségeket és járjanak el tudatosan a gyermekük biztosítása során! Tartsák észben, hogy Magyarországon a 3-18 éves gyermekekre automatikusan jár baleset-biztosítás, viszont ez korlátozott!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

7. Az iskolakezdéssel együtt jár a közösségi oldalak fokozottabb használata, és még inkább aktívabb lesz a barátokkal, osztálytársakkal való kapcsolattartás, azonban a közösségi média jelentős veszélyekkel is járhat, különösen a fiatalabb gyermekekre! Magyarázzák el a szülők a gyermekeknek, hogy ha hozzászólnak valamihez, bejegyzést vagy fényképet tesznek közzé a közösségi oldalakon, akkor olyan, mintha azt a való életben tennék meg, viszont ezeket az interneten már bárki láthatja! Legyenek óvatosak, fogadják kellő gyanúval az ismeretlen személyektől érkező üzeneteket! Soha ne árulják el a gyermekek idegeneknek a személyes adataikat, például hol laknak, melyik iskolába járnak vagy éppen pontosan hol tartózkodnak, és mellőzzék ezeknek az adatoknak a nyilvános megosztását, kiposztolását is. Soha ne találkozzanak ismeretlen személyekkel, és tiltsák le az ilyen találkozót kérő megkereséseket, felhasználókat!

Ajánlások hallgatóknak

1. Amennyiben szülővárosuktól eltérő, messzi településen kezdik meg tanulmányaikat a főiskolások és az egyetemi hallgatók, albérletkeresés előtt fontolják meg azt, hogy hosszú távon akár jobban is járhatnak anyagilag, ha végül egy saját lakás mellett döntenek, szemben azzal, ha évekig fizetik az albérlet díját.

2. Az egyetemi, főiskolai tankönyvek beszerzésével várják meg az adott tantárgyak első előadásait, ahol sor kerül a követelmények ismertetésére (ezek egyébként írásban is elérhetőek)! Vásárlás előtt kérjék ki a felsőbb évfolyamos hallgatók véleményét is. Bizonyos összeg erejéig jogosultak lehetnek jegyzettámogatásra, járjanak ennek is utána! Az egyetemi, főiskolai könyvtárba történő beiratkozás ugyancsak jelentős segítséget jelent a ritka, ám szükséges tankönyvek használatában!

3. A tanulmányokhoz szükséges laptopok, diktafonok, okostelefonok beszerzésekor éljenek a hallgatók is az árösszehasonlító oldalak nyújtotta előnyökkel. Azoknál a szakoknál, amelyek esetében minden bizonnyal sok anyagot kell majd kinyomtatni az évek során, jelentős összegeket spórolhatnak a hallgatók egy jó minőségű lézernyomtató beszerzésével!

4. Mielőtt felvennék a Diákhitelt, fontolják meg a hallgatók, arra valóban szükségük van-e! Ne írjanak alá szerződést a részletes kondíciók megismerése nélkül! Ne feledjék, hogy itt nincs egyéni hitelbírálat, sem kockázatfeltáró nyilatkozat, de az ugyanolyan hitel, mint a többi, és később azt kamatostul vissza kell fizetni! A Diákhitel felvételét követően, lehetőség szerint azonnal kezdjenek el előtörleszteni, hogy csökkentsék a tőketartozást és ezzel magát a később fizetendő kamatok összegét is!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem