Ezt a magyar húsfélét tonnaszám viszik a külföldiek: itthon mégis alig veszi valaki

Pénzcentrum2020. október 18. 12:02

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján. Nagy István azt mondta, hogy az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék, a legmagasabb a fehérje tartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.

Az agrárminiszter az eseményen felidézte, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal és a nyúl terméktanáccsal közösen indítottak kampányt a 21. század fehérje forrásának tartott nyúlhús népszerűsítésére. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi 15-20 dekagrammos hazai átlagfogyasztást sikerült megduplázni - fűzte hozzá.

Az agrártárca vezetője elmondta: jelenleg is nyitott egy 50 milliárd forintos, állattelepek korszerűsítését szolgáló pályázatuk, amelyre nyúltelepi beruházásokat is várnak. Az eddigi jelzések alapján örömtelinek nevezte a nyúltenyésztők fejlesztési szándékát, aminek eredményeként

új, nagy nyúltelepek lesznek Magyarországon.

Nagy István felhívta a figyelmet ugyanakkor az otthoni nyúltartásra: két anya és egy bak egy család egész éves húsigényét ki tudja elégíteni, tartásukhoz pedig a kerti melléktermékeket is fel lehet használni, így a nyúlhús nem csak a legegészségesebb, hanem a legolcsóbban előállítható termék is. "Ott a helye a vidéki megújuló Magyarországon" - nyomatékosította a tárcavezető.

Ha szeretnénk a magyar gasztronómiát megújítani, akkor a nyúlnak ott a helye az asztalon

- mutatott rá az agrárminiszter. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hozzátette: évente 580-600 tonna friss, csomagolt terméket értékesít az ágazat a hazai áruházláncokon keresztül, szeretnék ezt a mennyiséget 5-10 százalékkal növelni.
Ugyanakkor - tette hozzá - Magyarország Európa legnagyobb nyúlhúsexportőre: a termelés 97 százalékát, mintegy 4,5 millió nyulat, több mint tízezer tonna nyúlhúst szállít elsősorban Svájcba, Németországba, a Benelux-államokba, Olaszországba, illetve a Távol-Keletre - sorolta a szakember.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az idei Csak nyúl elnevezésű fesztiválon is ötven csapat készít különféle nyúlételeket a Tócó-patak partján - jelezte a helyszínen Balázs Ákos alpolgármester, aki bejelentette azt is: a fesztiválon résztvevő csapatok fákat is ültetnek a helyszínen az Ültessünk 10 000 fát Debrecenben program keretében.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Az élelmiszerpazarlás hátterében viszont rengeteg tényező állhat: időhiány, pénzhiány, a lehetőségek hiánya a hulladék hasznosítására, munkakörülmények, családi állapot, stb. Lapunk most kifejezetten a koronavírus-járvány és a háztartások élelmiszerkezelési szokásainak összefüggéseire kíváncsi: hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány következtében megváltozott életmód, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!

Címkék:
vásárlás, hús, fogyasztás, pazarlás, nyúl, áruházláncok, hulladékkezelés, időhiány,