14 °C Budapest

Ezért tuti többet kell fizetned, ha gyereked van: ráadásul hatványozottan

2017. október 24. 16:00

Az elmúlt hat hónapban átlagosan 2,3 cipőt vásároltak a magyarok, amely szám nagyban módosul azonban a háztartásban nevelt gyermekek számától függően. A hölgyek szívesen betérnek a kínai üzletekbe is, a fiatalok pedig élnek az online cipővásárlási lehetőséggel.

Mondhatni, minden második férfi 42-es vagy 43-as cipőt vásárol magának, hiszen összesen 55 százalékuk jelölte e két méretet válaszaiban. Extra nagy, azaz 45-ösnél nagyobb méretet százból heten hordanak, 40-esnél kisebb cipőt pedig százból csak egy magyar férfi visel a 15-69 éves korosztályban - derül ki a Gfk cipővásárlást felmérő országos reprezentatív kutatásából.

A nők esetében a leggyakoribb a 38-as méret (amint azt az üzletekben található cipőméret-választék is jól mutatja) hiszen tízből három hölgy (31százalék) ekkora cipőt hord. XXS-es, azaz 36-osnál kisebb méretet hord a felnőtt nők 2 százaléka, a 40-esnél nagyobb mérettel pedig a hölgyek 5 százalékának kell megküzdenie.

Sokan emlegetik manapság, hogy a fiataloknak magasságukkal együtt mintha a szüleikénél nagyobb lenne a lábmérete is. Ez így is lehet, a kereskedőknek azonban nem árt azt is figyelembe venniük,

hogy az idősebbek koruk előrehaladtával hajlamosak kényelmi szempontból a korábbiaknál nagyobb méretű cipőt vásárolni, így az átlagos cipőméret jelenleg férfiak és nők esetében korosztálytól függetlenül 42,9-es, illetve 38,1-es.

A felnőtt (15-69 éves) magyar lakosság az elmúlt félévben átlagosan 2,3 pár cipőt vásárolt. Azokban a háztartásokban, ahol nem nevelnek gyermeket, a nők átlagosan 2,5 pár cipőt vettek, a férfiak pedig 1,7-et.

A gyermekek számának növekedésével természetesen emelkedik a vásárolt lábbelik száma is.

A gyereket nevelők 2,7; 3,6; 4,4 pár cipőt vásároltak attól függően, hogy egy, két vagy legalább három gyermekkel élnek-e egy fedél alatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legnépszerűbb beszerzési helyek a cipőkereskedelmi láncok üzletei, de a nők körében tagadhatatlan a távolkeleti üzletek népszerűsége is. A legutóbbi cipővásárlási alkalmat tekintve ugyanis majdnem minden negyedik (23 százalék) kínai üzletben járt. A fiatalabbak ilyen tekintetben "bevállalósabbak", hiszen húszas-harmincas korosztály körében minden kilencedik vásárlás a fizikai próbát lehetővé nem tevő online üzletben történt legutóbb.

Az online kereskedelem a cipőbeszerzés terén is egyre erősödik, egyre nagyobb szeletet hasít ki a forgalomból annak ellenére, hogy a hazai lakosság számára különösen fontos a kívánt árucikk fizikai megtapasztalása, ami - lássuk be - egy cipő esetében nagy jelentőséggel bírhat

- állítja Ertl András, a GfK Senior Product Consultant munkatársa.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem