21 °C Budapest

Ezekkel a sorsjegyekkel van a legnagyobb esélyed nyerni

2015. december 31. 17:03

Már 1857-ben is vásárolhattunk Magyarországon sorsjegyeket, de ezek még nem hasonlítottak a mai játékokra. Melyek voltak az első kaparós sorsjegyek Magyarországon? Milyeneket vehetünk most a lottózókban?

A legtöbben talán azért szeretik a kaparós sorsjegyeket, mert a vásárlást követően sokszor azonnali nyereménnyel kecsegtet. Ez persze nem mindig volt így, a sorsjegyek története nagyon régre nyúlik vissza, Magyarországon 1857. december 29-én tartották meg az első országos, jótékony célú államsorsjáték sorsolását. Az ilyen típusú sorsjegyeket hónapokon keresztül árulták, és általában egy sorsolásra voltak érvényesek. Így egy sorsjegy nyertes vagy vesztes volta csak hosszú hetek, hónapok múlva derült ki - olvasható Pálffy László, a sorsjegyek múltja című írásában.

KATTINTS! 430 milliót nyert a lottón, mégsem jelentkezett érte

Az első kaparós sorsjegy pedig 1973-ban Massachusetts államban jelent meg, ami akkor egy dollárba került és a vásárlás pillanatában akár tízezer dollárt lehetett vele nyerni.

Melyek voltak az első magyar kaparós sorsjegyek?

  • Gyors Lutri
    1992. januárjában jelent meg először a Szerencsejáték Rt. kínálatában, akkor ez a kaparós sorsjegy 20 forintba került.

  • Kabala
    1992. július 13-án jelent meg, ehhez akkor 40 forintért lehetett hozzájutni.

  • Korona
    1992. decemberében kezdték el árulni.

  • Géniusz
    1993-tól volt kapható.

  • Black Jack
    1994. szeptembere óta kapható, a nagy sikere miatt pedig azóta is szinte minden évben megjelenik egy újabb Black Jack -sorsjegysorozat.
Kép forrása: Szerencsejáték Zrt.

Mi a helyzet a mostani sorsjegyekkel?

Jelenleg 13 sorsjegy van forgalomban, amelyeket 281 lottózóban és további 6000 értékesítési ponton, például a postákon szerezhetünk be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A sorsjegyek nyerési esélye 1:3,00-1:3,66 között változik, azaz átlagosan minden harmadik-negyedik nyer

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésre a Szerencsejáték Zrt.

A legnagyobb esélyünk a nyereményre jelenleg a Fáraók Kincsével van, de persze az sem mindegy, hogy mekkora a megnyerhető nyeremény. Ennél a sorsjegynél például nyerhetünk 3 száz forintot, de akár 5 millió 5 száz forintot is.

A legnagyobb nyereménnyel jelenleg az 1,8 millió darabszámban kiadott 2015-ös karácsonyi sorsjegy kecsegtet, ha ilyet vásárolunk, akár 75 millió forint is ütheti a markunkat. Ennek a sorsjegynek azonban az ára is borsos, 2 ezer forintért vehetjük meg, de a legkisebb megnyerhető nyeremény is ekkora.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm