Ezekért a játékokért őrülnek meg a magyar gyerekek idén: egy vagyonba kerülnek

Pénzcentrum2019. december 1. 07:03

Alig egy hónap van hátra karácsonyig, a legtöbb szülő és nagyszülő már egészen biztosan nekiállt legalább fejben összeálltítani a legkisebbeknek szánt ajándékok listáját. A megkérdezettek közel fele 10 ezer forintnál is többet szán játékra, és elnézve az idei év árait, nem is lesz nehéz elkölteni ezt az összeget, vagy akár ennek a tízszeresét.

Előzetes becslése szerint a teljes magyar játékpiaci forgalom elérheti az 50 milliárd forintot, melynek csaknem fele a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik. Az adatokat alátámasztja a játékforgalmazó friss kutatása is, amely szerint a szülők csaknem fele (49%) 10 ezer forint feletti, 38 százaléka 5-10 ezer forint közötti értékben fog ajándékot - 95 százalékban játékot - vásárolni gyermekének REGIO Játék kutatása szerint.

A legtöbben kreatív, fejlesztő játékot, társasjátékot, valamint LEGO-t fognak kapni. De vajon melyek a legnagyobb slágerek idén? Három nagy játékboltot kérdeztünk meg, melyek a legnépszerűbb játékok idén, mennyiben kerülnek, és persze arra is kíváncsiak voltunk, melyek a legdrágább játékok. Egészen elképesztő összegek repkednek, melyután felemerül a kérdés, kinek van pénze erre?

Loading...

A szezon legdrágább termékei a LEGO Star Wars játékokból kerülnek ki, hiszen a híres építőjáték mindig aktuális és trendi, de most az új film miatt még extra figyelmet kap. A Star Wars Droid parncsnok nevű készlet 65 990 forintba kerül. Érdekesség azonban, hogy nem csak gyerekeknek veszik a szülők, hanem felnőttek magukat vagy barátokat ajándékoznak meg, így a legok túlmutatnak egy klasszikus gyerekjátékon.

Loading...

A szezon legdrágább játékai szintén a legnépszerűbb kockaáték: LEGO Star Wars Millenium Falcon készlete 7500 elemből áll, ára pedig 233 999 forint. A Harry Potter: Roxfort kastélyáért pedig 136 499 forintot kell fizetnünk. De felfért a listára a Barbie Dreamhouse, ami egy háromemeletes babaház csúszdás medencével! Ára 89 999 forint. A BMV típusú elektromos beülős kisautó 77 999 forintba kerül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

A Játéksziget karácsonyi ajánlatainak legdrágább játékai Sylvanian Families Ház, ami 27 990 forint, a Hot Wheels kolosszális ütközések pályaszett pedig 47 990 forint.

Címkék:
vásárlás, karacsony, gyerek, játék, ajándék, szülő, régió, lego, költés, szezon, meglepetés,